Hónapokon át tartották rettegésben Nyíregyháza belvárosát a „fiatalok”

Tavaly nyár végétől október közepéig legalább 20 fő fiatalból álló, de változó összetételben működő társaság félemlítette meg a nyíregyházi fiatalokat – írja a szon.hu

Az egyik őszi napon a vezér irányításával működő csapat viselkedése és tettei odáig fajultak, hogy Nyíregyháza belvárosában, a kora délutáni órákban a fiatalok által kedvelt gyülekezőhelyen akarták elvenni a kiskorú sértett nagy értékű ruházatát.

A galeri vezetője, miközben társaival együtt szorosan körbeállták a sértettet, felszólította, hogy „ugorjon ki a cipőjéből”, és adja át a pulóverével együtt, amennyiben ezt nem teszi, bántalmazni fogják.

Hírdetés

A sértett megijedt, félelmében az egyik étterem épületébe bement, ahová a vádlottak követték, egyikük azzal fenyegette, hogy szét fogja verni a fejét, és kórházba fogja juttatni, míg a többiek az ajtón belépve figyelték az eseményeket.

A sértett a barátaitól akart segítséget kérni, ezért elindult a városközpont irányába, a vádlottak azonban szorosan mögötte haladtak, egyikük a sértett vállát megmarkolva irányítani próbálta, közben azt mondta neki, csak azért nem veri szét a fejét, mert sok a kamera a téren.

Amikor valamennyien az egyik kávézó épülete elé értek, az egyik fiú verekedést akart provokálni a sértettel, és arra kényszeríteni, hogy térdeljen le a tér közepén, ennek érdekében bántalmazta is. Ekkor már a sértett barátai is beavatkoztak, így a galeri elment a helyszínről, őket rövid idő elteltével a rendőrség elfogta és őrizetbe vette, majd az irányító letartóztatásba került.

A rendkívül súlyos, akár 10 évi börtönnel is büntethető cselekmény miatt az ügyészség a csapat irányítójának javítóintézeti nevelésére tett indítványt, míg a bűnsegédként működő tagok kapcsán felfüggesztett fogházbüntetés és próbára bocsátás az indítvány.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »