Tibor Gašpar nem távozik önszántából. Hogyan reagáltak erre a pártvezetők?

Tomáš Drucker korábbi egészségügyi miniszter tegnap lemondott a tárca vezetéséről. Bírálói és a sajtó leginkább azt rótták fel neki, hogy a Fico lemondása után nem teljesült a társadalom egy jelentős részének azon kívánalma, hogy Kaliňák és Fico után Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitányt is távolítsák el posztjáról.

Gašpar mai sajtótájékoztatóján azonban bejelentette, hogy önszántából nem távozik, csak ha arra a belügyminiszter szólítja fel.

A belügyi tárca vezetését ideiglenesen Peter Pellegrini kormányfő vette át.

A témában bővebben itt és itt olvashat.

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke állásfoglalásában úgy fogalmaz:

Igor Matovič, az OĽaNO pártelnöke szerint Gašpar „még mindig nem fogta fel, hogy ő az oka, hogy az EU tagállamai közül Szlovákiában bízik legkevésbé a lakosság a rendőrségben”.

Boris Kollár ellenzéki pártelnök (Sme rodina) szerint az országos rendőrfőkapitány bejelentése azt bizonyítja, hogy „az országot a maffia és a háttérben lévő személyek irányítják”.

Peter Pellegrini egyelőre nem nyilatkozott konkrétan, ám előrejelezte, hogy délután döntést hoz, és azt közli a sajtóval is.

Körkép.sk

Nyitókép: sme.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »