Romániai elnökválasztás – Klaus Iohannis normális Romániát ígér választóinak

Romániai elnökválasztás – Klaus Iohannis normális Romániát ígér választóinak

Formálisan is saját elnökjelöltjévé választotta csütörtökön a romániai európai parlamenti (EP-) választásokat megnyerő ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) Klaus Iohannis hivatalban lévő román államfőt, aki a működőképes, normális Románia megteremtésének ígéretével kezdte meg választási kampányát.

Bár a hivatalos választási kampány csak október 10-én kezdődik, a PNL országos tanácsának 3500 küldötte előtt mondott beszédével Iohannis tulajdonképpen megkezdte újraválasztási kampányát.

A jobboldali elnök ismét a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Pártot (PSD) tette felelőssé az állam működésképtelenségéért. Szerinte a PSD becsapta a választókat, csődbe vitte a gazdaságot, képtelen megvédeni a polgárokat, állandó ostrom alá vonta az igazságszolgáltatást, az általa hozott törvények pedig nem a közérdekeket, hanem a politikai klientúra és a bűnözők gazdagodását szolgálják.

Iohannis szerint ennek véget kell vetni, a PSD-kormányt le kell váltani. Egy olyan normális és működőképes állam újjáépítéséhez kért választói felhatalmazást, amely a tisztességen alapul, és amelynek tisztségviselői hozzáértésük és nem párthűségük alapján jutnak funkcióhoz.

Hírdetés

Az újabb ötéves mandátumra pályázó román államfő a polgárok biztonságát garantáló, jogállamot védelmező, Európa-párti, a magánkezdeményezést pedig bátorító, és nem ellenségként kezelő kormánytöbbséget akar.

Újraválasztása esetén Iohannis az állam “újraindítását” egy új, PSD nélkül megvalósítandó parlamenti többségre bízná, amelyet reményei szerint – az európai néppárti tagsággal rendelkező – Nemzeti Liberális Párt körül alakíthatnának ki, a jövő évi “rendes vagy előrehozott” parlamenti választások eredményeképpen.

Romániában november 10-én rendezik az elnökválasztást, és amennyiben egyetlen jelölt sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének támogatását, november 24-én második fordulót rendeznek a két legjobb eredményt elért elnökjelölt részvételével.

Baranyi László / MTI


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »