Politikai némaságra ítélt egy ellenzéki vezetőt a tanzániai bíróság

Lázítás és uszítás vádjával elítéltek pénteken Tanzániában egy ellenzéki vezetőt, egy évre megtiltva neki az írásbeli és szóbeli politikai nyilatkozatokat néhány hónappal a választások előtt.

A vádak szerint Zitto Kabwe, a baloldali Szövetség a Változásért és Átláthatóságért (ACT Wazalendo) párt vezetője hamisan azt állította korábban, hogy mintegy száz ember vesztette életét 2018-ban a nyugat-tanzániai Kigoma városának térségében a rendőrség és nomád pásztorok összecsapásában. Ugyanakkor a kigomai rendőrfőnök akkori közlése szerint a biztonsági erők illegális legelőhasználat elleni művelete során két rendőr és két pásztor halt meg.

Az ügyben eljáró törvényszék ítéletében bár elmarasztalta a politikust, de szabadlábra helyezte azzal a feltétellel, hogy tartózkodnia kell a hatóságok megítélése szerint lázítónak minősülő politikai nyilatkozatoktól.

Kabwe ellen 2018 novemberében emeltek vádat három rendbeli lázítás gyanújával. A parlamenti képviselő tagadta bűnösségét.

"Zitto Kabwe politikus, és választási évben vagyunk, ezért megfellebbezzük az ítéletet, hogy tisztázhassuk őt a vádak alól" – közölték védői.

"Az ítélet és a szabadlábra helyezés feltétele cenzúrának felel meg, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi Zitto számára, hogy bármi bírálatot mondjon a kormányról és az elnökről a választási évben" – hangoztatta Dorothy Semu, az ACT Wazalendo alelnöke.

Hírdetés

A politikus a 2015 óta hivatalban lévő John Magufuli elnök leghangosabb bírálói közé tartozik.

A kelet-afrikai ország a kontinens legstabilabb államai közé tartozik, ugyanakkor a ellenzéki vezetők és jogvédők szerint Magufuli kormányzata erőteljesen fellép a másként gondolkodókkal szemben.

A Kabwe elleni ítéletet mindössze hetekkel előzte meg a szintén ellenzéki Chadema mozgalom országos elnökének, Freeman Mbowénak és nyolc másik tagjának elmarasztalását a többi között lázítás, uszítás, hatóságilag nem engedélyezett gyülekezés, illetve bűncselekmények elkövetésére szövetkezés vádjával. A politikusok az ítélet értelmében választhattak öt hónapos szabadságvesztés, illetve pénzbírság megfizetése között.

Kabwe egyébként a jobbközép Chadema mozgalomból vált ki 2015-ben, és most a baloldali pártja egyetlen képviselője a 393 fős parlamentben.

Tanzániában októberben tartanak elnök-, parlamenti és helyhatósági választásokat.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »