Petőfi nógrádi barangolása

„Vecseklőn megháltunk, s másnap korán reggel elindultunk Somoskőre a Mátra egyik ágán – a Medvesen – keresztül. Somoskő nem nagy vár volt, nem is nagy hegyen fekszik (…)  de bámultam építését, melly gyönyörű öt-, hat-, hétszögű kövekből van. Oldalában elszórva hevernek a hasonnevű falu házai, amellynek lakói csaknem idyllikus életet élnek még. A mint lejöttünk a várról e faluba, egy parasztasszony házához hítt bennünket, s ott – fölszólítatlanul – jól tartott édes és aludttejjel. Nagynehezen bírtuk rávenni, hogy pénzt fogadjon el. A jó emberek!” – írta Petőfi Sándor Útirajzok című könyvében.

A költő nógrádi látogatására 1845-ös felvidéki utazása alkalmával került sor. Élményeit versekben, prózában örökítette meg. Várgedéről két kirándulást tett, Losoncra és a salgói, valamint a somoskői várromokhoz:

„Losoncra menvén Várgedéről az út Füleken visz keresztül, hol szinte romokban fekszik az egykor nevezetes vár. Természetes, hogy összejártam, de kimondhatatlan harag fogott el, midőn láttam, hogy a romokat lehordják az utcákat tölteni (…) hogy a melly köveken őseink szent vére szárad, azokon most tapodjanak.

Fülek sokáig volt a török kezében. Ha naponként abból a borból kellett volna inniok, mellyet én itt a kocsmában ittam: fogadom, száz évvel előbb szabadult volna meg tőlök. Fülektől aztán Losoncig semmi nevezetest nem ér az ember, az utat kivéve. Ez az élő embert halálra s a holtat életre rázza. Én meghaltam s föltámadtam rajta valami hatszor. Losoncon ekkorízben csak egy napot töltöttem.

Ezalatt megnéztem Gácson a várat s a posztógyárt. Az utóbbi szemlélésében jobban gyönyörködnék tán az idegen, ha nem volna meg testének azon része, melly a tobák, fricska stb. kedvéért teremtetett. A vár, mellyet Forgách grófok bírnak nem igen ó, körülbelül a l7. században épülhetett. Bejártam néhány termét, mellyek közül leginkább vonta magára figyelmemet az, hol a családképek vannak. E képek egyikétől alig tudtam elválni. Egy hölgy volt: szép, fiatal és tébolyodott. Éppen delet harangoztak, mikor e kirándulásból visszatértem Losoncra, hol az én kedvemért készült roppant ebéd várt egy roppant magyar embernél. Másnap visszavitt S. A. barátom (Steller Antal ügyvéd, Steller Jánosnak, a losonci református líceum igazgatójának a fia – szerk. megj.), ki ide is hozott Várgedére, ugyanazon az uton, mellyet már volt egyszer szerencsém passírozni. Füleken megálltunk a kovács előtt, mert egy lovat patkoltatni kellett. Én még most is igen szeretem a kovácsműhelyeket, gyermekkoromban kovács akartam lenni. S nem lett volna-e jobb? Most piszkos kezekkel verném a vasat, a helyett, hogy engem vernek piszkos kritikusok.”

Hírdetés

Másnap Petőfi Ajnácskő és Vecseklő érintésével Somoskőre látogatott, megcsodálta a várat, megkóstolta egy parasztasszony aludttejét majd a közeli Salgóvár maradványait kereste fel. Ez az élmény ihlette a Salgó c. romatikus költeményét. Két nap múlva, június 14-én újra csak Losonc felé vette az irányt:

„Losoncon egy hetet tölték. Dicsőséges eszem iszom világ volt! (…) Egyéb-iránt szellemi élvezetek nélkül sem szűkölködtem, mert Losoncon sok lelkes barátom és sok kedves leányka van. Azt is híresztelték – alig értem oda –, hogy házasodom, s hogy kit veszek el, mi rám nézve igenis hízelgő volt, de mindazáltal e hírt csak mendemondának vagyok kénytelen nyilatkoztatni (…) megnyugtatására hazám mindazon hölgyeinek, kik érettem tán titkon epednek, viszontszerelemtől várva földi boldogságukat. Losonc igen mulatságos kis város (…) a deákság gyakran verekedik. Hős fiúk! Az idén is agyon vertek egy csizmadialegényt. Béke hamvaira! (…) Losoncról Balassa-Gyarmatra mentemben semmi baj sem ért, kivevén, hogy a köpönyegemet Losoncon felejtvén, érte a kocsist vissza kelle küldenem majd félórányi járásról – a kocsis visszafutott s elhozta a köpönyeget, de nem az enyémet, hanem másét, így magamnak kelle visszalódulnom. Végre utnak indultunk s mentünk most már csakugyan minden szerencsétlenség nélkül. (…) Utba esett Ludány helység, hol a legszebb parasztfejkötőket láttam életemben. Ha megházasodom, onnan hozatok fejkötőket feleségem számára. No! már csak azért is megkérhetne minél előbb valami leányka, hogy vegyem el őt.”

A losonci „sok kedves leányka” közül ketten ihlették meg a költőt. Egyikük Plachy Vilma volt, Steller menyasszonya, aki fiatalon meghalt. Nevét viszont örökre őrzi az a vers, amely minden Petőfi-kötetben megtalálható. A másik losonci múzsa a „varróleány” volt, azaz Weisz Róza, aki bizony kikosarazta Petőfit, és 1851-ben Kemény Károly ügyvédhez ment férjhez.

Petőfi losonci tartózkodását két év múlva egy újabb rövidebb látogatás követte. Közel fél évszázadon át háborítatlanul hirdette ezen látogatás tényét az 1899-ben elhelyezett emléktábla, amit alkalmanként meg is koszorúztak a losonciak. 1945-ben viszont minden, ami a város magyar múltjára emlékeztetett, szálka lett az új hatalom szemében. A magyar, de egyúttal a világirodalom költőóriásának emléktábláját, csakúgy, mint Losonc nagy szülöttének, Kármán Józsefnek az emlékeit is eltávolították.

A losonci magyarság szellemi feltámadása Petőfi jegyében kezdődött meg. Az 1949-ben megalakult Csemadok-szervezet színjátszó csoportja a Böszörményi László református lelkész rendezte Petőfi-esttel lépett először a nyilvánosság elé. Majd a költő losonci látogatása 105. évfordulójára sikerült elérnie a helyi Csemadok vezetőségének, hogy ünnepélyes keretek között visszahelyezzék az eltávolított Petőfi-emléktáblát, melyet a mai Vajanský u. 5. első emeleti ablakai közé helyeztek el.

Megjelent a Magyar7 2020/43.számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »