Ötvenen keresték a japán miniszterelnököt kísérő egyik rendőr fegyverét

Ötvenen keresték a japán miniszterelnököt kísérő egyik rendőr fegyverét

A pisztoly egy órával később megkerült, és nincs arra utaló nyom, hogy elsütötték volna – igyekezett mindenkit megnyugtatni a hatóság.

A miniszterelnök a kormányzó Liberális Demokrata Párt vezetőválasztási kampányában mondott beszédet Vakajamában, s utána Kiotóban indult. Az egyik rendőr töltött fegyvere akkor csúszott ki a tokjából, amikor kihajolt az ablakon, hogy a forgalmat irányítsa. A fegyvert rögzítő szíj beleakadt a kocsi ablakába, a rögzítő patent kioldódott, és a pisztoly kiesett a kocsiból. A fegyvert egy helyi lakó találta meg, és átadta a rendőröknek, akik mintegy ötvenen egy órán át keresték az elveszett pisztolyt. Sok helyre bekopogtattak, de nem árulták el, hogy egy fegyvert keresnek, csak annyit mondtak, hogy egy elveszett tárgy után kutatnak.

Hírdetés

“Nagyon sajnálatos, hogy ez megtörténhetett. Mindent megteszünk, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő még egyszer”

 – szögezte le közleményében a rendőrség.

A Kyodo japán hírügynökség jelentése arról nem tesz említést, kell-e valamilyen büntetésre számítania az önmagát lefegyverző rendőrnek.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »