Operatív törzs: Több már a gyógyult, mint az aktív fertőzött

Operatív törzs: Több már a gyógyult, mint az aktív fertőzött

A gazdaságvédelmi intézkedések közül az egyik legfontosabb a hiteltörlesztési moratórium volt.

Magyarország a koronavírus ellen folytatott első csatát megnyerte, mely köszönhető az egészségügyi intézkedések mellett a gazdaságvédelmi döntéseknek is. Köztük az egyedülálló hitelmoratóriumnak – mondta Tállai András a Pénzügyminisztérium államtitkára az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján. Mint kifejtette: a moratórium 7,7 millió hitelszerződést érintett.

A járvány kirobbanása előtt 15 ezer milliárd forintnyi hitelállomány volt kint, melyből 7 ezer milliárd forintnyi lakossági hitelállomány. A jelenlegi adatok szerint a lakossági ügyfelek 40 százaléka törleszt továbbra is. A vállalatok tekintetében ez az arány 50 százalék. A hitelmoratóriumnak köszönhetően mintegy 2 ezer milliárd többletforrás marad a magyar embereknél és vállalkozásoknál. „A hitelmoratórium bevezetése az álláshelyek megőrzését célozta meg és a fogyasztást ösztönözését. A gazdaságvédelmi intézkedéseknek köszönhetően Magyarország újra az unió legnagyobb gazdasági növekedéssel bíró országa lehet” – emelte ki.

Tovább csökkent az aktív fertőzöttek száma

Hírdetés

Újabb 15 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 3756-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos. Hozzátette, hogy sajnos elhunyt újabb 5 idős krónikus beteg, így már 491-re emelkedett az elhunytak száma.

„Örömteli azonban, hogy 1711-en már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1554-re csökkent. Több most már a gyógyult, mint az aktív fertőzött. Ez nagyon kedvező tendencia. Ez igazolja, hogy a járvány lecsengő szakaszában vagyunk” – emelte ki. Kitér arra is, hogy az aktív fertőzöttek 42 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 49 százaléka budapesti.

A kórházban kezeltek száma 430.

Korlátozás nélkül léphetik át a magyar-szerb határt a két ország állampolgárai

A szomszédos országokkal folytatott egyeztetésnek köszönhetően több megállapodás is született. Ezek közül hétfőn lépett életbe Szerbia és Magyarország határátlépési korlátozásának a feloldása. „A magyar és a szerb állampolgárok hatósági házi karantén léphetnek be egymás országaiba hétfőn 10 órától” – mondta Kiss Róbert alezredes a tájékoztatón.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »