Jankó Ágoston, a csallóközi származású főispán (2. rész)

„Jankó Ágoston mindenütt ott volt,
ahol a közérdek javára cselekedni kellett.”

Adott egy Pozsony vármegyei nemesi család fia, aki a fel-bakai atyai házat 25 évesen elhagyva a számára új otthont adó Torontál vármegyébe költözik, ahol munkája révén 31 évvel később uralkodói dicséretben részesül. Mi, XXI. századi magyarok kíváncsian tesszük fel a kérdést: miképpen sikerült kiérdemelnie a király elismerését?

Testvére, Zoltán szintén jeles karriert futott be Pozsony vármegyében. Fontos szerepe volt az 1918-19-es békés impériumváltás magyar érdekek szerinti előkészítésében. Bátran képviselte a cseh katonai megszállók előtt a pozsonyi és a vármegyei magyarok érdekeit. Közéleti tevékenysége, újságírói és szerkesztői munkája mellett, otthoni elfoglaltságként szívesen írogatott. Tollából születtek versei, színművet is alkotott, a legismertebbek azonban a csallóközi és bakai témájú novellái, amelyek különböző lapokban jelentek meg. Első novelláskötete a Mesél a szülőföldem – Csallóközi novellák címen 1940-ben Pozsonyban, a Veritas Kiadóvállalat gondozásában látott napvilágot.

A könyv első elbeszélése A mi házunk (Előszó helyett) címmel a szülőfalu hétköznapjaiba és a család életébe kalauzolja az olvasót. Az idősebb testvér, Ágoston (a későbbi főispán) alakjának gyermekkori emléke már az első sorokban megjelenik: „1889 [a valóságban 1881 – a szerk. megj.] junius elején, amikor otthon megtudtuk, hogy bátyám letette a jogi doktorátust, apám befogta a Szellőt meg a Bátort – két legjobb lovát, (..) és maga ment fel a doktor fiáért Pozsonyba, hazahozni őt látogatóba.” Az édesapját kísérő Zoltán, a narrátor feladatát vállalva, részletesen meséli el az ifjabb Ágoston és a vele érkező barátja, a tanár úr utazását a pozsonyi-bakai útvonalon. Ismerőse adatokat jött gyűjteni a csallóközi falvakról megjelenő könyvéhez, ezért a beszélgetés is ebbe az irányba terelődött: „Bátyám csak úgy kapásból mondott egyet-mást az öregapámról, gazdaságunkról, anyám jegenyefáiról, az úri gyöpről és elmondta neki, hogyan épül a mi falunkban, Kétfalun [Fel- és Al-Baka, a családi ingatlan Fel-Bakán volt – a szerk. megj.] a ház. (…) Hogy két Ágoston-ház áll egymás mellett; az öregapámé, meg a mienk.” Az ifjú dr. Ágoston (ahogyan a szerző nevezi őt) egymás után sorolta az érdekes adatokat a gazdálkodásról, a házépítésről, a rokoni kapcsolatokról és az úri gyöpről, az úgynevezett „Ágostongyöpről”, amit a várkonyi gróf golfgyöpnek mondott, vagy éppen a Királyrét és Mátyás király mondájáról. Odahaza a gazdaság és a háztartás bemutatásával folytatódott a diskurzus. „A doktor fiú pedig úgy beszélt tovább, mintha színházban játszana.” A család eredete is szóba került: „Ez a nemeslevelünk. Ambrus nevű ősünk II. Ferdinánd királynak valami alacsonyabb rangú kancellistája kapta… Mi is a szegény Ágostonokhoz tartozunk, de édesapám titokban abban reménykedik, hogy talán majd én szerencsésebb leszek…”

A novelláskötet ágostoni történeteit elhagyva, alább arról olvashatunk, hogy a csallóközi nemesi sarj, beteljesítve édesapja óhaját, miképpen alapozta meg a szerencséjét Torontál vármegyében.

Őfelsége, I. Ferenc József osztrák császár és magyar király 1912-ben Jankó Ágoston alispánnak sok évi kiváló szolgálata elismeréseként a magyar királyi udvari tanácsosi címet adományozta. „A királyi kegy a szakadatlan munkaérdemeit emelte e kitüntetéssel arra a polcra, amelyen annak állania kell” – írta vezércikkében a Torontáli Hírlap.

Hírdetés

Adott egy Pozsony vármegyei nemesi család fia, aki a fel-bakai atyai házat 25 évesen elhagyva, a számára új otthont adó Torontál vármegyébe költözik, ahol munkája révén 31 évvel később uralkodói dicséretben részesül. Mi, XXI. századi magyarok kíváncsian tesszük fel a kérdést: miképpen sikerült kiérdemelnie a király elismerését?

Aljegyzői, segédszolgabírói és szolgabírói kinevezése után, az ármentesítő társulat élén végzett eredményes igazgatói tevékenységét követően, 1903-ban nyerte el az alispáni tisztséget. Az alispán (vicispán) a főispán helyettese a nemesi vármegyében. Annak tartós távolléte esetén a vármegye első számú irányítója. Az 1500-as években köznemesi nyomásra törvénybe foglalták, hogy az alispánt a vármegye nemessége választja. A legfontosabb ügyekben a közgyűlés élén elnökölve járt el. Az alispáni feladat átkerült a polgári Magyarország államszervezetébe is, és csak a tanácsrendszer 1950-es bevezetésekor szüntették azt meg.

„És azok, akik őt [Jankó Ágostont – a szerk. megj.] megválasztották alispánnak, büszkék lehetnek ma, mert az ő neve korszakot jelent Torontálvármegye legújabb históriájában” – olvasható a méltatásában. Hatalmas tudása, széles látóköre, bámulatos energiájú munkássága mind-mind hozzájárultak a vármegyei közélet magas színvonalra való emeléséhez. „Torontálvármegye ma közigazgatási, társadalmi és kulturális téren egyaránt mintaképe lehet az ország vármegyéinek.” Mindenütt ott volt, ahol a közérdek javára cselekedni kellett: példaként a csángótelepítést, az ármentesítést, a munkásházak létesítését, a tüdővész elleni küzdelmét, a szegényügy rendezését említették. Fontosnak tartották kiemelni, hogy a népért és a nép boldogulásáért dolgozott. Alispáni programjához hűen nem pártalapon, nem kasztok szerint tevékenykedett, hanem befolyástól függetlenül, egyedül a vármegye jólétének előmozdítására törekedett. A vármegye főispánja a törvényhatóság rendkívüli közgyűlésén elhangzott beszédében méltatta Jankó Ágoston alispán érdemeit: „Kitűnő tettei, páratlan szorgalma, kiváló tisztviselői értéke és becsülete, fáradhatatlan tevékenysége okozza azt, hogy a vármegyében még nem volt olyan kitüntetés, mely ilyen örömet okozott volna.” A megyebizottság nevében is értékelték a jankói erényeket. Jankó Ágostont a tökéletes férfi mintaképének nevezve, a munkásférfiú eszményképének lefestve, kormányzati bölcsességét és alkotóképességét hangsúlyozva, mint kultúrembert állították példának a közösség felé:

„Az ünnepi alkalomból a vármegye közönsége a leglelkesebben üdvözli tehát Jankó Ágoston alispánt s az egész vármegye közóhaját és fohászát fejezi ki, amely bizonyára az országban is visszhangra talál, hogy az Isten hosszú éveken át tartsa és éltesse ugyanabban a fáradhatatlan és sikeres működésében, amelyet eddig folytatott. Az Isten éltesse!”

És a Csallóközből érkezett fiatalember, aki Torontál vármegyében a tökéletes férfi mintaképévé érett, Isten kegyelméből tovább folytatta áldásos tevékenységét a magyar nemzet javára.

(folytatása következik)

Felhasznált irodalom:
Jankó Zoltán: Mesél a szülőföldem. Csallóközi novellák, Veritas Kiadóvállalat, Pozsony
Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1944.
Torontáli Hírlap


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »