Így nyaraltak régen (1. rész)

Így nyaraltak régen (1. rész)

A közösségi oldalakon szinte azonnal megosztott tengerparti szelfik korában tájékozatlanság lenne azt hinni, hogy a nyaralás korunk emberének kiváltsága, hiszen a középosztály életmódjához már a Monarchia idején is hozzátartozott. A 19. század végén minden társaságbeli családnak „illett“ valamelyik divatos fürdőhelyen eltöltenie néhány hetet vagy akár hónapot. Külföldre viszont csak az arisztokraták, a nagyon gazdagok vagy a gyógykezelésre szoruló tehetősek mentek.

Kiköltöztek hát vidékre, a Budapest környéki falvakba, a Balatonhoz, vagy néhány hétre gyógyfürdőbe utaztak a Tátrába, esetleg Erdélybe. Vitték a gyereket, s a cselédet is, csak a ház ura maradt otthon dolgozni, aki hétvégeken vagy rövidebb időre követte a családot.

A Monarchia idején az egész Kárpát-medence természetes nyaralóhelyként szolgált azok számára, akik megengedhették maguknak ezt a luxust. A történelmi Magyarország legelső belföldi üdülőhelyének Balatonfüred számított.

Siófok csak az 1890-es években kezdett fellendülni, de nagyon divatosak voltak a felvidéki nyaralóhelyek, például Bártfa, Új-Tátrafüred, Szliács is. Felkapott volt ugyanakkor az erdélyi Herkulesfürdő, Előpatak és Tusnádfürdő is. Aki pedig tengerre vágyott, az rendszerint Abbáziába utazott.

A nyaralás szokását „reklámozták” az egyre gyakrabban megjelenő orvosi tanulmányok is arról, milyen jótékonyan hat a városi zajban, porban és tömegben megfáradt ember szervezetére a természet közelsége.

A mai városi ember számára ugyan már megmosolyogtatóak az akkori városi környezet káros hatásai a mostaniakhoz képest, alapjában véve azonban igazat adhatunk a derék orvosoknak, akik a megszokott környezettől távoli üdülést javasolták mindazoknak, akik ezt megengedhették maguknak.

A nyáron egészségtelen fővárosból való kiszabadulás egyik módja a Városligetbe, a Városmajorba, a Hűvösvölgybe vagy a Svábhegyre való kiköltözés volt. Ez utóbbira szolgáltak példával Jókai Mórék is, amit azonban csak a legvagyonosabbak engedhettek meg maguknak. A szerényebb lehetőségekkel rendelkezők Pest környéki falvakban vettek ki szállást, ott töltötték a nyarat.

Hírdetés

A tátrai fürdőhelyek hidegvíz-gyógykezelésekkel és üde magaslati levegővel várták a gyógyulni szándékozókat. Az ugyancsak felvidéki Bártfafürdő különleges helyet foglalt el a gyógyhelyek között, a korabeli orvosi szakirodalom az úgynevezett klimatikus fürdőhelyek közé sorolta, ahol az ivóvízkúrával egybekötött fürdőkúra kedvező hatásai mellett a tiszta hegyi levegő áldásait is élvezhették a vendégek.

Korábban a Balatonban fürdeni különcködésnek számított, így aztán meglehetősen furcsán néztek a kortársak Wesselényi Miklósra, aki virtusból átúszott Balatonfüredről Tihanyba. A fürdőhelyi közönség kezdetben inkább a balatonfüredi gyógyvizek jótékony hatásaiban bízott.

Az első világháborúig az északi parton Füreden és Almádiban, a déli parton pedig Siófokon alakult ki jelentősebb fürdőélet, a módosabbak villákat építettek, a leleményes parasztgazdák pedig földes szobáikat alakították át, hogy kiadhassák a kikapcsolódni vágyó középrétegeknek. A híres erdélyi sóbányák tavai is divatba jöttek (Vízakna, Torda, Szováta), ám ezek elsősorban a környéken élőket vonzották.

S a reklámszövegek túlzó jellege sem mostani találmány, a füzetkéket lapozgatva arról értesülhetünk, hogy a fürdőkben ázva és a gyógyvizet szorgalmasan kortyolgatva gyakorlatilag minden komoly betegségből fel lehet gyógyulni. Ilyen jellemző túlzással fogalmazta meg a betegek vágyait a pöstyéni kalauz: „Nem egyszer megtörténik, hogy oly fürdővendég, aki betegen mankón jött, 4-5 heti fürdő használata után táncolva feledi szenvedéseit.” Ezt hivatott bizonyítani a fürdővárost jelképező, mankóját kettétörő ember szobra is.

Ezek a fürdők éles, ugyanakkor egyenlőtlen versenyben álltak a Monarchia olyan népszerű helyeivel, mint a csehországi Karlsbad, Marienbad vagy a stájerországi Gleichenberg. A magyar nagybirtokos réteg általában jól beszélt németül, és anyagi szempontból sem okozott gondot neki, hogy a divatos és drága külföldi nyaralóhelyeken pihenjen.

A magyar fürdőtulajdonosok viszont éppen eleget bosszankodtak amiatt, hogy a leginkább fizetőképes és ebből adódóan a legáhítottabb vendégkör külföldön költi el a pénzét, ki is adtak egy olyan magyar fürdőkalauzt, amelyben felsorolnak ötvenhat híres európai fürdőhelyet, melyek mindegyike helyett megfelelő hazait ajánlottak.

Forrás: https://torimaskepp.blog.hu, Szécsi Noémi, Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860-1914)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »