Ellenség vagy ellenségkép?

A kormánynak Soros Györgyöt ábrázoló plakátkampánya nagy vihart kavart, tiltakoztak is ellene különböző baloldali szervezetek. Jómagam balszerencsésnek találom e kommunikációs húzást, de nem eszmei, hanem kizárólag taktikai okokból: nem hiszek e plakátok hatékonyságában, sőt, úgy vélem, hogy többet visz, mint amennyit hoz. Az alábbi szöveget Török Gábor politológus kollegám egy megnyilvánulása kapcsán írtam július 3.-án a Székely Hírmondóbeli, terjedelmileg korlátozott rovatomba, július 4.-én jelent meg.
Ellenség vagy ellenségkép?
George Orwell „1984” című alkotása olyan világirodalmi alapmű, amit minden politikával, politológiával, szociológiával vagy alkotmányjoggal foglalkozó embernek el kellene olvasni. Orwell negatív utópiája olyan érzékletesen írja le a diktatúra légkörét, hogy annak jeges leheletét az is tarkóján érzi, akit szerencsés sorsa megkímélt attól, hogy megélje a Ceausescu diktatúrát, amiből azért a mai negyvenesek-ötvenesek kaptak kóstolót.A könyv egyik jellemző része az „öt perc gyűlölet”, amikor a rendszer – fiktív, kreált – ellensége ellen uszítják a népet.Török Gábor politológus a minap a kormány Soros Györgyről készült plakátja kapcsán (miszerint „ne engedjünk, hogy Soros nevessen a végén” – utalás a milliárdos migránsügyi állásfoglalásaira) Orwell kötetének idevágó passzusát idézte a legnagyobb közösségi oldalon. Úgy vélem, a neves politológus igencsak elvetette a sulykot szakmailag. Ő ne látná, hogy mi a különbség egy parlamentáris demokrácia és a legbrutálisabb diktatúra között? S ami még fontosabb: ő ne venné észre, hogy míg Orwell regényében „Goldstein”, a „főellenség”, fiktív figura, akire csak a tömeg érzelmeinek felkorbácsolása érdekében van szükség, addig Soros nagyon is létező aktor, aki által jelentett veszély reális, akinek gátlástalan, bevallottan erkölcstelen, kártékony, politikai rendszereket is megbuktató tevékenysége közismert, dokumentált? És aki most azt prédikálja világszerte, hogy Európának még több „menekültet” (valójában hódító szándékkal érkező, beilleszkedni nem tudó és nem akaró iszlám honfoglalót) kell befogadni, majd ő ad pénzt kölcsönaz integrálásukra? Ő ne venné észre, hogy mire megy a játék, hogy a globális világhatalom a nemzeteket és a nemzetállamokat akarja megsemmisíteni, mint útjában álló akadályokat?A Jobbik pártsajtója a nemzetellenes baloldal rágalmát átvéve már jó ideje azzal vádolja Orbán Viktort, hogy „ellenségképet” kreál Sorosból és „gyűlöletet szít” a migránsok ellen – ez végső soron érthető. A párt-propaganda és az objektív igazság jellemzően két külön világ. (A Jobbikot azért szerettük, mert hosszú időn át többnyire egybeesett náluk e kettő, de ennek 2016 ősze óta már vége.)De most egy mindeddig tárgyilagosnak ismert politológus terjeszt hangulatkeltő, a gondolkodást tévútra vezető, a lényeget elfedő álpárhuzamot. Lehangoló.
Borbély Zsolt Attila


Forrás:bzsa.blogspot.com
Tovább a cikkre »