Bemutatták Rómában a Francesco című dokumentumfilmet

Bemutatták Rómában a Francesco című dokumentumfilmet

A Francesco című dokumentumfilmet október 21-én a Római Filmfesztiválon mutatták be. Ferenc pápa pápaságának nagy témáit mutatja be, amelyek közül a sajtó kiemeli a melegekről mondott szavait. Ismertetésünk a Vatican News és az Avvenire, az Olasz Püspöki Konferencia napilapja alapján készült.

A film rendezője a 48 éves, orosz származású, de már amerikai állampolgárságú Jevgenyil Afinevszkij, akit négy évvel ezelőtt Oscar-díjra is jelöltek az ukrán forradalmat bemutató Winter on Fire című alkotásáért, 2018-ban pedig három jelölést kapott az Emmy-díjra Cries from Syria című filmért.

Október 22-én a Vatikáni Kertekben az alkotást a szociális és humanitárius témájú filmekért adható Kineo-díjjal tüntetik ki. Rosetta Sannelli, a díj átadója a film történelmi értékét méltatta: „Ferenc pápának a világ különböző részein tett utazásait Afinevszkij dokumentumfilmje a híradók képeivel és videofelvételeivel mutatja be, hiteles képet adva ezzel korunkról.” Az Amerikai Egyesült Államokban október 25-én a Savannah Filmfesztiválon mutatják be dokumentumfilmet.

Az új film Jorge Mario Bergoglio pápaságát, annak fő témáit mutatja be egy sor interjún keresztül: szól korunk kihívásairól, azokról a sürgető kérdésekről, amelyekre választ kell adni, az Egyház küldetéséről a legszegényebbek, a migránsok, az igazságtalanságot elszenvedők felé. Korunk kérdéseit a Ferenc pápával, családtagjaival (mint az unokaöccse, José Ignacio Bergoglio), XVI. Benedek pápával készült exkluzív interjúk alapján mutatja be. Megszólal Luis Antonio Tagle bíboros, a Népek Evangelizációja kongregáció prefektusa; Charles Scicluna érsek, a Hittani Kongregáció helyettes titkára, valamint Norma Pimentel nővér, aki az Egyesült Államok és Mexikó közti határon segíti a migránsokat és Ferenc pápa régi barátja, Abraham Skorka rabbi is.

A rendező idén júniusban fejezte be a forgatást, amelyben fontos témák kerülnek elő, mint a világjárvány, a rasszizmus, a szexuális visszaélések. Szó esik a szíriai és ukrajnai háborúról és a rohingják üzdözéséről is. Az alkotást bemutató sajtóközleményben írják, hogy a pápa válaszai „bölcsességről és nagylelkűségről” árulkodnak. Megható példákat mesél az az életéből, olyan ideálokat mutat fel, amelyek „segíthetnek hidat építeni egy jobb jövő felé és növekedni globális közösségként”.

A bemutatót követően a sajtó leginkább azokra a szavakra figyelt fel, amelyeket Ferenc pápa a melegekkel kapcsolatban mond a filmben: „A homoszexuális embereknek joguk van ahhoz, hogy családban létezzenek. Isten gyermekei és joguk van a családhoz. Senkit nem lenne szabad kirekeszteni vagy boldogtalanná tenni emiatt. Amit meg kell alkotnunk, az egy törvény az élettársi kapcsolatra. Ily módon jogilag védve lesznek. Emellett álltam ki.”

Hírdetés

Még egyszer szerepel a homoszexualitás témája a dokumentumfilmben, amikor Ferenc pápa telefonon beszél egy olasz meleg párral, akik levélben fordultak hozzá. Andrea Rubera és Dario Di Gregorio három gyermeket nevelnek. Azt kérdezték a pápától, hogyan küzdhetik le magukban a szégyenkezést, miközben él bennük a vágy, hogy elvigyék a gyerekeket a plébániai hittanra. Ferenc pápa egyértelmű választ adott: a gyerekeket el kell kísérni a plébániára, legyőzve az esetleges előítéleteket, és úgy kell őket befogadni oda, mint bárki mást. 

A homoszexualitás témájában a pápa korábban is megszólalt már, az Avvenire, az olasz püspöki konferencia lapja magyarázata szerint éppen ezért kijelentései összhangban vannak korábbi megszólalásaival.

Az Amoris laetitia kezdetű szinódus utáni buzdításában írja: „mindenekelőtt azt szeretnénk leszögezni, hogy minden ember, függetlenül sajátos szexuális irányultságától, tiszteletet érdemel a maga méltóságában, és tisztelettel kell őt fogadni, gondoskodva arról, hogy kerüljék az igazságtalan diszkrimináció minden megbélyegzését”. Ugyanitt arra hívja az Egyházat, hogy kísérje a homoszexuális hajlamú embereket „hogy megkaphassák a szükséges segítséget ahhoz, hogy megértsék és maradéktalanul megvalósítsák Isten akaratát az életükben”.

A következő fejezetben világosság teszi, hogy nem szabad összekeverni a házasságot és a bejegyzett élettársi kapcsolatot: „Azon törekvésekkel kapcsolatban, melyek a házassággal egyenlővé akarják tenni a homoszexuális személyek közötti kapcsolatot, nincs semmi alapja annak, hogy hasonlóságokat vagy akár csak távoli analógiákat lehetne megállapítani az egyneműek együttélése és Istennek a házasságra és a családra vonatkozó terve között.”

Forrás: Vatican News; Avvenire

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír
(tzs)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »