Amikor majdnem hullámsírba küldték San Francisco kikötőjét a tenger termeszei

Amióta csak az ember először tengerre szállt, egy félelmetes ellenséggel volt kénytelen szembenézni. Bár elsőre a viharra gondolhatnánk, valójában egy különös állat az, amely évezredek óta gyötri a hajósokat és a kikötők közelében élőket.

A tengerek termeszeként is ismert Teredo navalis – vagyis a hajóféreg – nevével ellentétben nem egy féreg, hanem egy sósvízi kagyló. Csalóka nevét megjelenésének köszönheti, ugyanis a hosszúkás, puhatestű élőlény háza az evolúció során jelentősen visszahúzódott, így az már csak egy kis méretű, szinte teljesen különálló héj az állat testének elülső részén. A szokatlan héj – mintegy fúrópajzsként – lehetővé teszi számára, hogy belerágja magát a fába, amelyet aztán a szervezetében található baktériumok segítségével képes is elfogyasztani.

A hajóféreg úgynevezett protandriás hermafrodita, ami azt jelenti, hogy születéskor minden egyed hímnemű, majd átalakul kétneművé. Az így akár saját magát is megtermékenyíteni képes állat rendkívül gyorsan szaporodik: egy felnőtt példány élete során több tízezer lárvát hoz világra. Utódai gyakran már abban a fában kelnek ki, amelyben ő maga is otthonra lelt, így mindössze egyetlen példány képes hatalmas populációk létrehozására.

Egy-egy ilyen hajóféreg-populáció pedig válogatás nélkül támad meg bármilyen faanyagot amit a víz alatt talál, így a hajók vízbe merült fenekét vagy a kikötői épületeket tartó cölöpöket is. A fát szinte szivacsszerűvé változtató kártevők már régóta megkeserítik az emberek életét. Így például már Homérosz Iliászában is olvashatunk arról, hogy a görögök a partra vontatták a hajókat – ami egy korai védekezési forma volt a hajóférgekkel szemben. Vörös Erik sagájában szintén olvashatunk arról, hogy egy hajó a kártevők szorgos munkája következtében süllyed el és bizonnyal tudjuk, hogy Kolumbusz is küzdött ezzel a problémával.

A történelem egyik legnagyobb hajóféreg-katasztrófájára 1917 és 1921 között került sor, San Francisco kikötőjében. Az Egyesült Államok nyugati partjainál fekvő város a 20. század elejére már a világ egyik legnagyobb kereskedelmi központja volt, a dokkokban évente mintegy 6 millió tonna áru fordult meg.

A város gazdagodását még a 19. század közepén zajló aranyláz alapozta meg. Csak 1849-ben 650 hajó érkezett a kikötőbe, fedélzetükön a mesés vagyon által hajtott kalandorokkal. A sors furcsa fintora, hogy ezek a bárkák nagy mértékben hozzájárultak az évtizedekkel későbbi katasztrófához. A hajók többségét ugyanis egész egyszerűen ott hagyták üresen a San Francisco-öbölben. A fokozatosan elrohadó hajók így nem csak nagy mennyiségben hurcolták be a hajóférget a kikötőbe, de kiváló terepet is szolgáltattak számukra a szaporodáshoz.

A „szorgos kis fúrógépek” (állítólag ha az ember a fára tapasztja a fülét, akkor hallja is, amint a hajóférgek egyre mélyebbre ássák magukat) aztán szépen befészkelték magukat az egyre inkább terjeszkedő kikötő alapját képező cölöpökbe is. Így bár már a 19. században is jócskán okoztak gondot, a java még bőven hátra volt. 1914-ben ugyanis egy viszonylag nagy szárazság sújtotta a térséget, aminek következtében az öböl vizének sótartalma megnőtt – ez pedig még otthonosabbá tette azt a hajóférgek számára. Ezzel egyidőben az aranyláz idején behurcolt csendes-óceáni populáció még „erősítést” is kapott, ugyanis ekkor jelent meg itt egy, az Atlanti-óceánban honos hajóféreg faj is.

Az invázió talán leglátványosabb momentuma az volt, amikor 1920. március 2-án egy háromszáz méter hosszú, meggyengült rakpartrész omlott bele a tengerbe. Emellett a veszteségek között találunk három gabonaraktárat, egy autóútrész, két vasúti hidat és tizenkét kompkikötőt is. Az 1917 és 1921 közötti időszakban átlagosan kéthetente omlott össze valamilyen kisebb vagy nagyobb kikötői építmény. A kritikus évek legalább 25 millió – mai értéken számolva 350 millió – dollár kárt okoztak a kikötőnek.

A világ más kikötőit is terrorizáló hajóférgekkel szemben már sok védekezési formát kipróbáltak. Sokáig a leginkább elterjedt módszer az volt, hogy karbolsavval kezelték a vízbe helyezett tartócölöpöket, ami bár sosem hozott teljes sikert – és komoly környezetszennyező hatása is van –, de arra megfelelőnek bizonyult, hogy kezelhető mederbe tereljék a problémát. Az extrémebb próbálkozások között olyan eseteket is találhatunk, mint amikor a San Franciscót sújtó invázió idején dinamittal igyekeztek kirobbantani a vízből a tengeri termeszeket – nem sok sikerrel.

Bár ma már hatékonyabb megoldásokkal rendelkezünk és a legtöbb tengeri jármű és építmény már a fánál jóval ellenállóbb fémből készül, a hajóférgek még ma is tudnak problémát okozni. Jelenleg például a Balti-tengeren fenyeget egy újabb katasztrófa – igaz, más jellegű, mint amilyen San Franciscót sújtotta. Az utóbbi években a kutatók arra lettek figyelmesek, hogy – valószínűleg a klímaváltozás hatására megnövekedett sótartalom miatt – jelentős hajóféreg beáramlás figyelhető meg a Baltikumban. Ez pedig, ha a modern kikötők számára túlzottan nem is, de a tenger fenekén mindeddig jó állapotban megőrződött számtalan történelmi hajóroncs és azok kutatói számára igen komoly problémát jelent majd.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »