A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat szakembereinek tartottak továbbképzést

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat szakembereinek tartottak továbbképzést

A modern sebkezelés elmélete és gyakorlata napjainkban címmel tartottak továbbképzést a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálathoz tartozó, idősotthoni ellátást nyújtó intézmény munkatársainak Hajdúszoboszlón, július 11-én. A programról Minya Tünde, a Magyar Ápolási Egyesület (MÁE) elnöke írt beszámolót.

Harminckilenc szakember vett részt a továbbképzésen: ápolók, szakápolók, részlegvezetők, illetve a mentálhigiénés munkatársak is. A program a MÁE szervezésében, a Hartmann-Rico Hungária Kft. szakembereinek közreműködésével valósult meg. A cél az volt, hogy a dolgozók számára helyben színvonalas, a kötelező továbbképzésekbe is beszámító oktatást biztosítsanak, mely során kiemelt hangsúlyt kap az egységes szemlélet kialakítása, a szakmaiság és a protokoll szerinti munkavégzés szükségessége.

Az egész napos program keretében öt elméleti előadás hangzott el, melyek részletesen bemutatták a szociális intézményekben leggyakrabban előforduló krónikus sebek kialakulását, jellegét, a megfigyelés szempontjait, az időbeni észlelés és a korszerű sebkötözők alkalmazásának jelentőségét. Emellett a nem megfelelő ellátásból adódó hibákra és szövődményekre is felhívták az előadók a figyelmet.

Az előadások során a résztvevők megismerhették a modern kötszerekkel kapcsolatos tudnivalókat, milyen típusú sebre milyen modern kötszert célszerű alkalmazni. Fontos, hogy a sebkezelő ismerje a seb kialakulásának okát, az ellátott általános állapotát, a szervezet immunállapotát befolyásoló betegségeket.

Hírdetés

Az előadások végén képet kaphattak a résztvevők arról, hogy a krónikus sebek gyógyulása hosszú folyamat; türelmet, kitartást és nélkülözhetetlen szaktudást igényel. A szakmai nap tanúsága, hogy a krónikus sebek ellátásában csak akkor tudnak a szakemberek előrelépni, ha multidiszciplináris formában, a társszakmákkal együttműködve végzik a feladatokat, a szakmai ismeretek birtokában, egységes elvek alapján – így elérhetik az ellátottak mielőbbi gyógyulását.

Egy hosszú út elején az első lépést tették meg azok a dolgozók, akik ezen a szakmai napon részt vettek. Abban bíznak, hogy képesek lesznek a saját területükön a napi munka során változást elérni, és ezáltal a rájuk bízott ellátottak életminőségét jelentősen javítani.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »