A kormány megint átverte az egészségügyi szakdolgozókat

A kormány megint átverte az egészségügyi szakdolgozókat

Lukács szerint, ahogyan decemberben a 12 százalékos emelés, úgy most az előrehozott 8 százalékos béremelés sem jelent meg hó elején az egészségügyi szakdolgozók pénztárcájában.

“Többségük ugyanannyit vitt haza a mostani emelés után is, mint az előző hónapokban, miközben a kormány mindenkivel azt hitette el, hogy a fizetésük emelkedik”

– írja a jobbikos képviselő.

Szerinte a kormány ezzel megint átverte az egészségügy legszegényebbjeit. Mint fogalmaz:

“Mindenki tudja, hogy nincs az a közpénz, amit Orbán Viktor ne tudna eltüntetni, de az egészségügy legszegényebb dolgozóit így becsapni és meglopni még is csak kevesen tudják. Orbán Viktort nem érdekli az egészségügyi dolgozók megalázóan alacsony bére. A Miniszterelnököt csak a saját és a hozzá közel álló vállalkozók gazdagodása érdekli. Amikor róluk van szó, semmi sem kevés, amikor az egészségügyről, akkor még azt a keveset is úgy adja oda, hogy abból semmi se jusson a dolgozóknak.”

Lukács László György kiemelte: Jobbik a Fidesszel ellentétben hisz az erős és sikeres állami egészségügyi rendszerben, ahol a dolgozók kiszámítható körülmények között a nyugat-európai béreket megközelítő fizetésért tudnak dolgozni.

“Erről rövidtávon az egészségügyi közkiadások jelentős emelésével, hosszútávon pedig a bérunió megvalósulásával fogunk gondoskodni”

– zárul a Jobbik képviselőjének közleménye.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »