A járvány miatt bajba kerülő munkavállalók érdekében nyújtott be törvényjavaslatot a Jobbik

Online sajtótájékoztatót tartott Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke, annak érdekében, hogy felhívja a magyar kormány figyelmét arra, hogy a koronavírus-járvány rengeteg magyar munkavállaló anyagi helyzetét keseríti meg, éppen ezért azonnali segítségre volna szükség. 

A konzervatív jobboldali párt politikusa szerint minden a válság miatt veszélybe kerülő munkabér 80 százalékát a magyar államnak kellene garantálnia. 

“Ha a magyar állam garantálni tudná a magyar emberek bevételeit, akkor el tudnánk kerülni , a nagyvilágban számos helyen előkerülő válságörvényeket”

– szögezte le Z. Kárpát Dániel hozzátéve, hogy Japánban például 800 ezer forinttal felérő támogatást nyújt az állam a járvány miatt válságba kerülő családok számára, annak érdekében, hogy ne lehetetlenüljenek el. 

Megjegyezte, hogy a térségünkben  a cseh, a szlovák, a lengyel, a bolgár és a román kabinet meg tudta ezt oldani,

Hírdetés

“nem hisszük el, hogy a magyar kormánynak csak egy nulla százalékos kipótlásra telik”.

A Jobbik alelnöke elmondta, hogy pártja kész csomagot nyújtott be a törvényhozásnak, amelyben javasolta, hogy az általuk korábban kezdeményezett Magyar Munkahelyvédelmi Alapon keresztül több százmilliárdos költségvetési átcsoportosítással, a legnagyobb tőkeerejű, jellemzően multinacionális cégek befizetéseivel, valamint várható nemzetközi forrásokkal garantáljanak juttatást a munkavállalóknak.

Z. Kárpát Dániel kiemelte, hogy elképzelésük szerint külön alku tárgyát képezheti, hogy a későbbiekben adó- vagy járulékkedvezmények formájában hogyan tudják részben vagy egészben visszanyerni ezeket a befizetéseiket az érintett nagyvállalatok.

A jobbikos politikus szerint a pártja által javasolt 

munkahelyvédelmi alappal munkahelyek tömegét lehet megmenteni a későbbi megszűnéstől,

tömegeket lehet a segélyezés elől az aktív munkaerő-piacon tartani – mondta a jobbikos politikus, hozzátéve, céljuk az, hogy Magyarországon senkit ne fenyegessen éhezés, kilakoltatás, teljes ellehetetlenülés.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »