A nemrégi pozsonyi részeg gázolás, majd a Tepláreň nevű bárban történt gyilkosság tömegeket döbbentett meg Szlovákiában. Hogy a két eset közül melyik váltott ki nagyobb dühöt, nehéz megítélni. Mindkét esetben ártatlan fiatalemberek haltak meg. Ami azonban nem meglepő: a politikai paraziták szinte azonnal rácuppantak a két esetre, különösen az utóbbira. Hiába, a politikai hienizmus nem ismer határokat.
A felelős(ök) lázas keresése közben álljunk meg egy pillanatra. Amikor Ján Kuciak nem sokkal halála előtt bejelentést tett a rendőrségen, hogy az életére törnek, a rendőrök jó hogy ki nem röhögték. A fülük botját se mozdították, pedig annak a gyilkosságnak is elejét lehetett volna venni.
Amikor a pozsonyi melegbár tulajdonosa elmondja, tartottak tőle, hogy előbb-utóbb tragédia fog történni, csak arra tudok gondolni, hol volt a szlovák rendőrség és a szolgálatok? Mi a dolguk, ha nem történik semmi?
Vagyis dehogynem történik: jön az FBI és az Europol. És nyilatkozik az Európai Bizottság elnöke, beindul Čaputová asszony, és ott tolong mindenki, aki él és mozog, és igyekszik felülni a siratóvonatra.
Itt ismét álljunk meg egy pillanatra: egy bomlott elméjű 19 éves suhancról beszélünk, aki alig lépett be a felnőttkorba. Régen tervezgette, hogy gyilkolni fog, nemcsak melegeket, de politikusokat, újságírókat, ki tudja, kiket. Ilyen csak beteg társadalomban fordulhat elő. A szlovák rendőrség meg a szolgálatok pedig szégyenükben hallgatnak. Majd elkezdődik a mutogatósdi, és megszólalnak a politikai szerencselovagok.
Mint például Simon Zsolt (fedőneve Magyar Fórum), aki felszólítja Gyimesi György képviselőt, mondjon le a mandátumáról. Mert Simon szerint Gyimesi egy törvényjavaslata egyenes arányban van a tömeggyilkosságra való felbujtással. Gyimesi „az együttműködés és a toleráns politika helyett az LMBTQ kisebbséggel szembeni gyűlöletszítást választotta”. Miért is? Mert javasolni merészelte ugyanazt, amit a szlovák törvényhozás szemrebbenés nélkül megszavazott: ne loboghasson a „szlovák” futballstadionokban magyar zászló. A felháborító és diszkrimináló törvény után mégsem törtek ki zavargások, nem rohant hozzánk sem az Interpol, sem az Europol, sem az FBI vagy a Moszad.
Ha Gyimesi hibázott, akkor abban, hogy tragikusan félreértette a nemzeti-konzervatív értékrend védelmének módját, és egy tiltó törvény megszavazását javasolta. Ez nem éppen kisebbségi képviselőtől várható el.
De hogy ezért „részleges politikai felelőssége” lenne a két fiatal haláláért? Simon Zsolt krokodilkönnyei innentől kezdve nem őszinték, s nem nehéz kitalálni, miről szólnak.
Pedig arról is érdemes lenne szót ejteni, hogy a részeg gázoló egy funkcionárius volt (ki is engedték, csak a közfelháborodás után vitték be ismét), a meleg srácokat legyilkoló fiatalember apukája sem akárki. Akárcsak a másfél évtizede szőnyeg alá söpört Tupý-gyilkosság feltételezett elkövetői sem akárkik csemetéi. Malina Hedvig félholtra verői is nyugodtan élik az életüket.
Ezzel van itt baj, Simon Zsolt, és nem Gyimesivel, akinek nem akarok az ügyvédje lenni, hiszen magyar szavazatokat vitt el a Matovič-pártnak, és Simon állításával ellentétben nem tekinthető a felvidéki magyarság képviselőjének. Simon Zsolt, levetve a hídas kígyóbőrt, azt igyekszik sugallni, hogy majd ő lesz az a megváltó, aki (ismét) eladja a szlovákiai magyarok érdekeit, csak most hídverés helyett Magyar Fórumnak öltözve (Csurka István forog a sírjában).
Végül csak felmerül a kérdés: meddig tart és mi táplálhatja a társadalom igazságérzetét, ha a végrehajtó hatalom csődöt mond? Lezárulhat-e valaha is a Kuciak-gyilkosságnak, a Lučanský rendőrfőnök öngyilkosságának, a Malina Hedvig megverésének (immár több mint tíz éve tartó) ügye?
Nem is szólva a Mečiar-féle „önamnesztia” árnyékáról, amelyben ma is ott bolyong bekötött szemmel a szlovák igazságszolgáltatás.
Azt sem szabad elhallgatni, hogy a propaganda ellenpropagandát szül. A programszerűen nyomuló, nyugati álcivil szervezetek által pénzelt LMBTQ-mozgalom, amely jogainak követelése közben egy agresszív, újmarxista társadalomátalakító kísérlet édes gyermeke, utcai vonulgatásaival és parádézásával törvényszerűen kiváltja a konzervatív emberek ellenérzését. Nehezen képzelhető el, hogy a hátsóját riszáló transzvesztita látványa a másság iránt fogékonyabbá tenné a köznépet, még ha a „melegméltóság” jelzőjét is aggatja magára. Ez azonban nem jelenti azt, amit sokan szeretnének elhitetni, hogy ezt a neonáci, terrorista gyilkosságot a konzervatív értékrendet képviselő emberek ösztönözték volna.
Ha már a felelősök után kutatunk, leginkább a Nagy Testvér háza táján kellene körülnézni. A Facebook, a Twitter és a többi agymosoda tulajdonosai jobban tennék, ha mondjuk Böjte atya gondolatai helyett a náci propagandát igyekeznének eltávolítani a közösségi oldalakról.
Nem egy-egy zászló megengedésétől-tiltásától kéne óvni a társadalmat, hanem az erőszakpropagandától. Ez azonban, úgy tűnik, bizonyos körök sötét céljainak nagyon is megfelel.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/42. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
