A prágai parlament kész támogatni a cseh EU elnökség keretében a kormány által meghatározott összes prioritást. Ide tartozik az ukrajnai menekülteknek nyújtott segély, de az energiabiztonság és a demokratikus intézmények ellenállóképessége is – nyilatkozta Markéta Pekarová Adamová, a cseh képviselőház elnöke a TASR-nek adott interjújában.
Pekarová Adamová a Visegrádi Négyek (V4) jelenlegi helyzetéről is beszélt. Emlékeztetett arra, hogy a V4-es magyar elnökség utolsó hónapjaiban egymást követték az „informális csoportulás” lemondott találkozói. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a V4-eknek továbbra is van értelme.
– magyarázta, hozzátéve:
„Hiszem, hogy a szlovákok foglalkozni fognak vele, mert Szlovákiának hosszú távú tapasztalata van a Magyarországgal ápolt érzékeny kapcsolatok kezelésében. Ahogy abban is hiszek, hogy a most történtek ellenére sikerül valami új célt adni a V4-nek, amely mindannyiunkat egyesít.”
Adamová Pekárová a magyar kormányt támadó szavait úgy zárta, hogy „a magyarokon múlik, hogyan fejlődik tovább az országuk”. Elmondta: Nem örül annak, hogy Budapest Oroszország féle „manőverez ebben az ügyben” – „Hosszú távon ez senki számára sem lesz kifizetődő.”
Körkép.sk, Teraz.sk nyomán
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »