Csütörtökön este tette közzé a Facebook-idővonalán Mészáros Norbert, Sümeg fideszes képviselője, hogy lemond képviselői mandátumáról. A posztban azt írja, hogy ő „elsősorban a nyugalomra és a békére törekszik”, lemondása okaként pedig azt jelölte meg, hamarosan gyermeke születik, és családját nem szeretné kitenni az állandó támadásoknak.
Összegezve ez a feszült közeg nem nekem való
– írja posztjában a sümegi fideszes.
A Magyar Hang kérdésére, mely az iránt érdeklődött volna, hogy lemondásának van-e köze a város fideszes polgármestere körüli botrányokhoz, Mészáros Norbert azt felelte,
posztjában leírta lemondásának okát, ezzel lezártnak tekinti az ügyet.
Mészáros már a második fideszes, aki távozik a sümegi képviselő-testületből. Ezt megelőzően, idén áprilisban Pető Zoltán volt az, aki a sümegi Fidesz és a kormánypárti városvezetés körül kirobbant egyre több botrány miatt lemondott.
A városban először a polgármester élettársának hamis érettségi bizonyítványa kavart nagy vihart.
Ehhez kapcsolódóan az keltett újabb felháborodást, hogy az asszony fizetését Végh László fideszes polgármester a duplájára emelte.
Nem olyan rég pedig az derült ki, a városnak korrupciógyanús beruházások miatt több tízmillió forintot kell visszafizetnie,
Az egyre kellemetlenebb ügyek miatt a térség fideszes képviselője, Fenyvesi Zoltán lemondott választókerületi elnöki tisztségéről, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jövő évi választásokon már nem ő lesz az ellenzéki jelölt – vélhetően a jobbikos Rig Lajos – fideszes ellenfele Veszprém megye 3. választókerületében, hanem a korábbi uniós biztos (fideszes nyelvezettel: brüsszeli bürokrata), Navracsics Tibor.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »