A „legmagyarabb” Habsburgnak nevezték Joseph Anton Johann Baptist (1776–1847) főherceget, aki I. (Lotharingiai) Ferenc császár és (Habsburg) Mária Terézia császárné unokája és II. Lipót császár fia volt. Mi magyarok József nádorként emlegetjük, aki 1796–1847 között viselte ezt a méltóságot.
Fia, Stefan Franz Viktor (1817–1867) osztrák főherceg a nádor második házasságából született Budán. Édesanyja azonban a születésekor meghalt, így József nádor harmadik felesége nevelte. 1847-től 1848. szeptember 24-ig volt Magyarország (utolsó) nádora. István főherceg királyi helytartóként volt az, aki 1848. március 17-én megbízta gróf Batthyány Lajost az első felelős kormány megalakításával.
Ezúttal azonban életének nem politikai vonatkozásaival foglalkoznék, hanem azzal a fiatal kori érzelmi fellángolásával, amelyről gróf Vay Sándor (alias Sarolta), a 19. századi magyar társasági élet bennfentes krónikása A régi világból című munkájában ír kissé bő lére eresztve. „Akkoriban virágzottak a szép Földváry-testvérek – Etelka és Laura (…). Csupa romantika és poézisből állt a világ – írja Vay Sándor. „A szalonokat akkor világos sárgára viaszkolták. Világossárgára politurozottak voltak a hihetetlenül kényelmetlen bútorok is, levendula-illat és világfájdalom terjengett a levegőben.”
Az apa különösen megdöbbent, amikor 25 éves fia határozottan kijelentette, hogy kész lemondani a rangjáról is, de ő feleségül veszi Etelkát. „Főúri estélyeken, de nagy bálokon (…), mindenütt mint árnyék kísérte az ifjú főherceg Földváry Etelkát. Vele táncolta a kvadrilt, vitte legyezőjét – éppen úgy, mint akármelyik közönséges halandó, amikor megbolondítja egy pár szép szem, sőt még limonádét, mandulatejet is saját fenséges kezével prezentált a szép lánynak.”
Vay Sándor szerint István egy alkalommal meg is kérte a lány kezét, aki azzal a feltétellel mondott igent, hogy az apa, József nádor is beleegyezését adja.
Ő azonban hallani sem akart erről, inkább úgy döntött, hogy fiát európai körutazásra küldi, majd elintézte, hogy Csehország kormányzója legyen. Ezt a feladatot egészen apja haláláig betöltötte, majd Magyarország nádora lett.
Feltehetően Etelkát nem tudta elfelejteni, mert később sem nősült meg, noha szóba került, hogy feleségül veszi I. Miklós orosz cár kisebbik lányát, de ő inkább a tudományt választotta: geológiával és mineralógiával foglalkozott, ásványgyűjteményét nagyra értékelték. Még 50 éves sem volt, amikor meghalt. Valószínűleg tüdőbajos volt, de amikor az 1970-es években feltörték József nádor és fia budapesti síremlékét, a vizsgálat golyónyomokat talált István maradványain, így elképzelhető, hogy meggyilkolták.
Földváry Etelka idővel elfeledte István főherceget és nőül ment Damaszkin Györgyhöz (1816–1867), aki 1848–49-ben Bem mellett tábornokként harcolt. Fiuk, Damaszkin Arzén (1854–1914) Teleki Sámuel (1845–1916) Afrika-utazó biztatására 1903-ban egy vadászexpedíciót szervezett Kelet-Afrikába, ahová preparátorként magával vitte a lévai születésű Kittenberger Kálmánt (1881–1958), akit aztán alig néhány hónap után magára hagyott. A felszerelést ugyan nem vitte haza, de pénzt nem adott Kittenbergernek, aki jobbára az afrikaiak nagylelkűségének köszönhetően folytathatta a vadászatot.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/18. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
