Sulyok Tamás ünnepélyes köztársasági elnöki beiktatása fontos belpolitikai rendezvény.
Sulyok Tamás köztársasági elnök érkezik beiktatási ünnepségére a budapesti Szent György téren 2024. március 10-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Az államelnök a politikai rang mellett emberi tekitélyt is meg kell, hogy jelenítsen. Ehhez ad ünnepi erőt a beiktatási ceremónia.
Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédet mond beiktatási ünnepségén a budapesti Szent György téren 2024. március 10-én. Mellette Kun Szabó István vezérőrnagy, az államfő főhadsegédje. MTI/Koszticsák Szilárd
A ceremónia a díszzászlóalj és a gróf Nádasdy Ferenc huszárosztály katonai tiszteletadásával kezdődik, majd a történelmi zászlók bevonulása és a történelmi egyházak áldása után Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepi beszédével zárul.
A beiktatási ünnepségben közreműködik Kubik Anna színművész, Kacsó Hanga népdalénekes, valamint a Budapesti Ügyvédi Kamara Próká-Torok kórusa – tették hozzá.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »