A Várkert bazárban tartja 25. évértékelőjét a miniszterelnök, Fidesz-elnök Orbán Viktor, aki tágabb áttekintéssel szól a 2023-as évről, értékeli a jelent és víziót fogalmaz meg a jövőről, különös tekintettel a gazdasági talpra állásra, illetve a nyári kettős választásra.
Huszonötödik évértékelőjére gyűlt össze a Fidesz vezetése, a kormányelit és a miniszterelnökhöz közeli értelmiség krémje a budapesti Várkert bazárban.
„A 2024-es év nem is kezdődhetett volna rosszabbul. Köztársasági elnök asszonyunk benyújtotta lemondását az Országgyűlésnek. Olyan ez, mint egy rémálom, mindannyiunkat megvisel” – kezdett bele szavaiba, majd hosszan méltatta Novák Katalint, aki „oda való” volt a köztársasági elnöki tisztségbe.
Szerinte távozása helyes volt, de „nagy veszteség Magyarország számára”.
Ezt követően felidézte az elnöki kegyelem ügyét, hozzáfűzve azt is, hogy Novák Katalin kegyelmi döntését a többség nem fogadta el.
„A lemondás indoklásából tudjuk, hogy a nemzeti egységet az ő döntése bontotta meg, azt ő helyreállítani már nem tudta. A kibillent egyensúlyt helyreállítani, a család- és gyermekvédelem ügyében a nemzetet újraegyesíteni csak új elnök hivatalba lépésével lehet” – hangsúlyozta Orbán Viktor, majd ugyanígy részletesen elmagyarázta Varga Judit szükségszerű lemondásának körülményeit. „Jó emberek is hoznak rossz döntéseket” – fűzte hozzá. „A kormányra vár a feladat, hogy az erkölcsi rendet helyreállítsa, a kialakult helyzetet jogilag is orvosolja” – utalt ezzel a korábban bejelentett alkotmánymódosításra.
Novák Katalin lemondását „zaklatott szívvel megköszönte”.
Cikkünk frissül.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »