Állítólag nem hajtott végre titkos küldetést a tengeralattjáró

Állítólag nem hajtott végre titkos küldetést a tengeralattjáró

Enrique Balbi az üggyel kapcsolatos napi sajtótájékoztatóján kapta azt a kérdést, miszerint a tengeralattjáró legénységének valamiféle titkos feladata volt-e vagy esetleg valamelyik külföldi ország részéről érhette-e támadás. “Sem titkos, sem más különleges misszióról nincs szó” – felelte a szóvivő, hozzátéve azt is: semmi jel nem utal arra, hogy bármiféle agresszió történt volna.
   
Ezzel szemben Marta Yánez bírónő, aki a San Juan eltűnésének körülményeit vizsgálja, úgy vélekedett, hogy valamiféle “bizalmas jellegű ügynek” a kellős közepébe került. Nem zárta ki, hogy a tengeralattjáró – mivel a haditengerészet feladata védelmezni Argentína területi épségét – esetleg valóban bizalmas jellegű feladatot látott el. A bírónő egy kérdésre válaszolva semmit sem tartott kizártnak azzal a robbanással kapcsolatban, amit egy hete abban térségben észleltek, ahol három órával utolsó bejelentkezését követően eltűnt a San Juan. A vizsgálat még csak most kezdődik – mondta, hozzáfűzve, hogy még várják a haditengerészet részéről a tengeralattjáró küldetésével kapcsolatos információt.
   
A San Juan nevű, német gyártmányú tengeralattjáró – amelyet 1985-ben állítottak hadrendbe Argentínában, s amelyet néhány évvel ezelőtt újítottak fel – november 13-án indult el az ország egyik legdélibb pontjáról, Ushuaiából saját támaszpontja, a fővárostól 400 kilométerre délre fekvő Mar del Plata felé, fedélzetén 44 tengerésszel. Utoljára két nappal később a San Jorge öböl térségéből, az argentin partoktól 432 kilométerre jelentkezett be, onnantól kezdve azonban semmit nem lehet tudni róla.
   
Csütörtökön került nyilvánosságra, hogy szokatlan zajt, “hidroakusztikus anomáliát” rögzítettek három órával a tengeralattjáró utolsó bejelentkezését követően abból a térségből, ahol eltűnt. Később arról számolt be a haditengerészet, hogy olyan információkat kapott, amelyek szerint a rögzített anomália robbanás hangja lehetett. A szonárral rögzített feltűnő jelenséget egy egyesült államokbeli intézet rögzítette, de erről csak utóbb értesítette az argentin hatóságokat.
   
A szóvivő korábban azt mondta: valószínűtlen, hogy a tengeralattjáró felrobbant volna, mert egy akkora detonáció nem maradhatott volna észrevétlen. Egy későbbi sajtótájékoztatóján azonban már arról számolt be, hogy több forrástól, mások mellett a bécsi székhelyű Átfogó Atomcsend Egyezmény Szervezetétől (CTBTO) is olyan információkat kapott a haditengerészet, miszerint az említett anomália valóban robbanás volt. Úgy fogalmazott, hogy egy szokatlan, egyszeri, erőteljes, nem nukleáris robbanásnak megfelelő hangot rögzítettek november 15-én, néhány órával azután, hogy nyoma veszett a tengeralattjárónak.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »