Vezetőképző táborokkal indult a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség nyara

Vezetőképző táborokkal indult a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség nyara

Paláston több mint 200 résztvevővel zajlanak a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség vezetőképző táborai július 1-11. között. A cserkészek az elmúlt féléves felkészülést követően a nyáriszünet első napján költöztek a palásti Olvár-völgybe, hogy bővítsék cserkésztudásukat és fejlesszék vezetői képességeiket.

A cserkészszövetség már hagyományos módon két képzést hirdetett meg tagjai számára (segédőrsvezető, őrsvezető képzés), valamint egy új, kötetlenebb továbbképzést a VisszajŐVő-t az elmúlt években képesítést szerzett őrsvezetőknek.

A legfiatalabbak számára meghirdetett képzés a segédőrsvezető-képző tábor, ahol 13 éves koruktól vehetnek részt a gyerekek.

A cserkésztudás – mint például tűzrakás, csomózás – gyakorlása mellett már betekintést kapnak a cserkészmódszertan alapjaiba is.

Az őrsvezető a hétvégi őrsi összejövetelek, kiscsoportos foglalkozások vezetője, ő foglalkozik hetente a gyerekekkel. Az ehhez szükséges nevelési módszertant és tudást az őrsvezetőképzésen sajátíthatja el a 15-18 éves korosztály. A résztvevő cserkészek a tavasszal megszervezett előhétvége során dönthetnek arról, hogy kiscserkészekkel (6-10 évesek) vagy cserkészekkel (10-15 évesek) szeretnének foglalkozni a képzés után, így ennek megfelelő tudást szerezhetnek a tábor, illetve annak utóhétvégéi alatt.

Hírdetés

A vezetőképző táborok fontos része a gyakorlati tudás elsajátítása is, ezért minden évben megszervezésre kerül a cserkész- és kiscserkész mintatábor is, ahol az őrsvezető-jelöltek gyakorlatban, gyerekekkel foglalkozva is kipróbálhatják a képzés során tanultakat.

Az idei év újdonsága a VisszajŐVő továbbképzés, melyre azokat a cserkészeket hívták a szervezők, akik az elmúlt néhány évben szerezték meg őrsvezetői képesítésüket.

„Nem titkolt szándékunk, hogy ez a továbbképzés a motivációszerzés és tudásbővítés mellett a szórakozásnak is teret adjon. Mint a cserkészszövetség jelenlegi elnöke és az ezt megelőző évek vezetőképzésért felelős vezetője mindig igyekszem hangsúlyozni, hogy az őrsvezetők a cserkészmozgalom legfontosabb szereplői. Ezért is szerettünk volna egy olyan lehetőséget biztosítani a jelenleg is aktív, önkéntes őrsvezetőink számára, ahol találkozhatnak egymással, megbeszélhetik tapasztalataikat és újra átélhetik a hamisíthatatlan ŐV tábor életérzést” – mondta Balogh Gábor az SZMCS elnöke.

A hosszúhétvégi továbbképzés alkalmat ad nemcsak a cserkészvezetők tudásának frissítésére és bővítésére, de a táborban kötött barátságok, élmények felelevenítésére is.

(szmcs-p/sajtóközlemény/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »