Újabb és újabb fejlesztések a hazai borászatban

Ahhoz, hogy a magyar borászat erősítse versenyképességét és a magyar bor elismertségét, mindig újabb és újabb fejlesztésekre, innovációra van szükség – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken Pannonhalmán, a TóthBorbirtok új borászati feldolgozó üzemének átadásán az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint.

A 43. Országos Borverseny ünnepélyes eredményhirdetése
Budapest, 2024. június 27. Nagy István agrárminiszter beszédet mond a 43. Országos Borverseny ünnepélyes eredményhirdetésén a budapesti Larus Étterem és Rendezvényközpontban 2024. június 27-én. MTI/Szigetváry Zsolt
A közlemény szerint a tárcavezető hangsúlyozta, ebben a magyar kormány és az Agrárminisztérium továbbra is partnere a szőlész-borász társadalomnak. A Közös Agrárpolitika jelenlegi támogatási időszakában több mint 100 millió eurós forrás áll az ágazat rendelkezésére, többek között borászati beruházásokra és innovációra.

Az a cél, hogy a borászatok a technológiai fejlesztésekkel és modernizációval még versenyképesebbekké válhassanak – részletezte a miniszter.

Hírdetés

A tárcavezető emlékeztetett, a kor kihívásaira megoldást a fejlesztés jelent, a hozzáadott értéket pedig növelni kell a versenyképességhez. Ehhez a magyar kormány minden támogatást megad, 2027-ig ugyanis 2900 milliárd forint áll rendelkezésre az agrárium fejlesztésére a 80 százalékos nemzeti társfinanszírozásnak köszönhetően – áll a közleményben.

Nagy István hozzátette, a magyar bor sikere közös érdekünk. Nemcsak gazdasági kérdés, hanem nemzetépítő erő is. Ehhez a nemzetépítő erőhöz csatlakozik a TóthBorbirtok is, amely már tíz éve telepítette az első szőlőt a pannonhalmai dombokon.

A borászat azóta nemzetközi sikereket ért el: a TóthBorbirtok 2021-es Kódex Furmintját a londoni borversenyen a legjobb magyar fehérbornak választották. Az új borászati feldolgozó üzem megnyitása újabb mérföldkő, amely biztosítja a borászat jövőbeni növekedését és a prémium borok, valamint pezsgők előállítását – részletezte a miniszter az AM tájékoztatása szerint.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »