Mélység és magasság – Fabiny Tamás előadása a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemén

Mélység és magasság – Fabiny Tamás előadása a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemén

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke tanúságtételével indult el a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemének új évada szeptember 11-én. Keken András evangélikus lelkész tanúságtevő életét idézte fel Fabiny Tamás, aki a Magtár Látogatóközpontban megrendítő előadást tartott emberi sorsról, hitről, Krisztus mellett elkötelezett életről.

A rendezvényen jelen volt Felföldi László pécsi megyéspüspök, a sorozat állandó házigazdája, valamint munkatársaival a rendezvény időpontjában Pécsett tartózkodó Pál József Csaba temesvári megyéspüspök is, aki szinkrontolmácsként fordította az előadást román nyelvre.

Az érdeklődők soraiban helyet foglalt Manhardtné Szlovák Katalin pécsi evangélikus lelkész is.

Görföl Tibor teológus, egyetemi docens köszöntötte a püspököket és az érdeklődőket, méltatva az előadó teológiai munkásságát.

Fabiny Tamás mondandójának alapjául az általa írt Sem magasság, sem mélység… címmel megjelent könyv szolgált, mely az előadó néhai konfirmáló lelkészének állít emléket.

Keken András 1909. december 10-én született a Nógrád megyei Bokoron. 1927-ben érettségizett az Aszódi Evangélikus Főgimnáziumban, majd Sopronban tanult teológiát. 1931-ben lelkésszé avatták, 1934-ben feleségül vette Magyar Erzsébetet, akivel 1937-ben Hódmezővásárhelyen megalapították az első gyermekotthonukat, hogy segítsenek az elárvult és nyomorban élő kicsiknek.

A méltán népszerű Keken Andrást 1941-ben Budapestre, a Deák téri templomba hívták lelkésznek, ahol tömegek hallgatták igehirdetéseit.

Hírdetés

A háború után az egyház autonómiájáért szállt síkra egy ugyancsak lélekölő rendszerben. Hitéért és az igazság érdekében vállalta az ÁVO fogságát, az internálótábort és a legnehezebb fizikai munkát is.

Nem sokkal az 1956-os forradalom előtt térhetett vissza a lelkészi szolgálatba, s Ordass Lajos evangélikus püspök munkatársaként szolgálta tovább Isten és a haza ügyét.

Intellektuális gazdagság, lelki érzékenység, a szenvedők, elesettek iránti elkötelezett segítőkészség jellemezte egész életét és szolgálatát. Az ige hirdetését mindenek fellett álló életfeladatának tekintette. Élete utolsó perceiben is éppen a szószéken állt. Ezt még megrendítőbbé teszi, hogy utolsó beszédét hangfelvétel őrzi az utókor számára, amit a szabadegyetemi előadás látogatói is meghallgathattak.

Fabiny Tamás előadásában tehát

Zárszavában az előadó kiemelte, Keken András tanúságtevő élete pislákoló fényként világít számunkra. Vannak történeti korok, amikor olyan nagy a sötétség, hogy a pislákoló fény is nagyon sokat jelent. Korunk világa, Európája és Magyarországa sok szempontból koromsötét.

Jézus Krisztus azt mondta, ő a világ világossága (Jn 8,12), és ha mi nem elégszünk meg a sötétséggel, akkor keressük a krisztusi világosságot, hogy mi magunk lehessünk a pislákoló fény a sötétségben – fogalmazott Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »