A Munkás Don Bosco (Juan Bosco Obrero) szalézi központ 1994-es alapítása óta a reményt jeleníti meg a szegénység és erőszak közepette, ami a több mint 8 milliós főváros, Bogotá déli részén fekvő Ciudad Bolívar negyedben jellemzi a hétköznapokat.
A szaléziak képzési lehetőségeket kínálnak magas rizikófaktorú társadalmi csoportoknak; a béke kultúráját és biztonságos kikötőt jelentenek a helyiek számára. Sok minden megváltozott, mióta ott vannak: a békés együttélést igyekeznek elősegíteni, miközben nem csupán szakmákat tanítanak, hanem például cirkuszművészetben hivatalosan elismert végzettséget adnak.
A ’90-es években ideérkező szaléziak célja az volt, hogy a helyieknek utat mutassanak, hogyan tudnak méltósággal kapcsolódni a munka világához, hogyan tudják átalakítani a saját környezetüket, „jó keresztényként és becsületes polgárként”, ahogy Don Bosco fogalmazott.
A Ciudad Bolívar negyed, ahol a Juan Bosco Obrero központ is található, egyre terjeszkedik, felnyúlik a hegyek lejtőire. Sok fiatal él itt, szegény sorsú édesanyák, a közelmúltban pedig több ezer venezuelai menekült is érkezett. Valamennyiük számára a szalézi központ ad lehetőséget, hogy az oktatás és a képzés révén kitörjenek a szegénységből, és speciális tanfolyamokkal, értékteremtő munkával és anyagi segítséggel távol maradjanak az erőszak világától.
Amikor 1994-ben letették a központ alapkövét, Ciudad Bolívar már hírhedt volt arról, hogy Bogotá déli részén az egyik leghátrányosabb helyzetű terület. Újabb és újabb telepek jelentek meg, például a belső erőszak elől menekültek telepei, és ezek száma napjainkban is gyarapodik, elsősorban a magasabban fekvő területeken.
Ezeken a telepeken vagy táborokban összetákolt építményekben élnek az emberek: műanyagból, kartonpapírból, néha fémből, illetve újrahasznosított anyagokból építik őket. Az erőszak és abúzus itt is fenyegeti őket, és fizetniük kell a területért valakinek, akinek az nem is a tulajdona.
Mintha a Mária, Keresztények segítsége-szobor részvéttel figyelné a Ciudad Bolívar körüli hegyeken lakókat: már csaknem 900 ezren élnek ott, 18 százalékuk olyan háztartás, ahol az alapvető szükségletekre sem futja, nemhogy lakhatásra és oktatásra.
Azon a környéken a gyerekekre és a fiatalokra sok veszély leselkedik, könnyen válnak a drogkereskedelem és a gyermekmunka áldozataivá; sok esetben a közbiztonság hiánya vagy a távolság miatt el sem jutnak a szalézi központba. Éppen ezért az animátorok és szociális munkások maguk is kijárnak a környék távolabbi pontjaira, és ott helyben vezetnek szociális és rekreációs foglalkozásokat a gyerekek és fiatalok számára.
A Munkás Don Bosco Központ szerepe kulcsfontosságú: támogatást, oktatást, pedagógiai alternatívákat nyújt a fiataloknak. Tizenhárom szakmát oktatnak, többek között lehet tanulni szakácsnak és autószerelőnek, emellett sport- és művészeti tevékenységeket is támogatnak. A Casa de Acogida para Jóvenes Venezolanos (CAJOV) révén fiatal migránsokat és menekülteket fogadnak, és nemcsak a fiatalokat támogatják életterveikben, hanem családjaikat is.
Ezenkívül személyre szabott tanácsadást biztosítanak 120 felnőtt személy és 40 egyedülálló anya részére, míg szombatonként szabadidős tevékenységeket szerveznek az utcán, hogy értékeket tanítsanak a gyerekeknek.
A Juan Bosco Obrero szalézi központ szociális és lelkipásztori munkáját kiegészíti az Isteni Gyermek szentélye, ahol amellett, hogy naponta zarándokokat fogadnak Amerika minden részéből, gondozást, képzést és vállalkozást tanítanak korlátozott anyagi lehetőségekkel rendelkező egyedülálló anyák számára.
Forrás: Misionessalesianas.org
Fotó: Misionessalesianas.org; Infoans.org; Wikimedia Commons
Magyar Kurír
(vn)
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
