Valentin Suciu hét év után győzelemmel tért vissza a Sepsi OSK kispadjára, miután a sepsiszentgyörgyi csapat pénteken hazai pályán biztató játékkal 3–0-ra diadalmaskodott az FC Botoșani felett a SuperLiga kilencedik fordulójának nyitómérkőzésén. A háromszéki együttes megszakította másfél hónapja tartó nyeretlenségét, idénybeli harmadik sikerének köszönhetően pedig nyolcadik helyre lépett a táblázatban.
A találkozó első lehetősége a vendégek előtt adódott, az 5. percben Marian Chică-Roșă lövését Niczuly Roland hárította. Valaszként a házigazdák szereztek vezetést, a 10. percben Sherif Kallaku passza után Gabriel Debeljuh a védőjéről lefordulva továbbított a bal alsóba (1–0), így a székelyföldi csapat megtörte három mérkőzésen át tartó gólcsendjét. A moldovai együttes a 23. percben egyenlíthetett volna, Ștefan Bodișteanu szöglete után Andrei Miron közelről csúsztatott kapura, azonban a háromszéki kapus magához ölelte a labdát. Szünet előtt ismét Liviu Ciobotariu legénysége került helyzetbe, mutatós támadás végén Gabriel David éles szögből az oldalhálót találta el.
A második játékrész elején a Sepsi OSK növelhette volna előnyét, viszont Dimitri Oberlin életerős lövését hárította Luka Kukić, a másik oldalon pedig Hervin Ongenda kísérletét fogta a kézdivásárhelyi születésű hálóőr. Nem sokkal később a videobíró segítségével Horia Mladinovici tizenegyest ítélt a sepsiszentgyörgyi alakulat javára, hiszen Patricio Matricardi szabálytalandkodott Oberlin ellen, a büntetőlövést aztán Isnik Alimi higgadtan értékesítette (2–0). A folytatásban a vendég alakulat próbált szépíteni, ám Enzo López kísérletét és Eduard Florescu lövését is védte Niczuly.
Valentin Suciu tanítványai a hátralévő időben ellentámadásból veszélyeztettek, ám Florin Ștefan beadásáról Debeljuh kevéssel lemaradt. Ezt követően a Botoșani is közel járt a gólszerzéhez, a hajrában Șeroni megpattanó lövésénél nagyot mentett a háromszéki kapus. Kisvártatva a Sepsi OSK lezárta a mecset, a 87. percben Andres Dumitrescu beadásából Oberlin védhetetlenül a keresztléc alá fejelt (3–0). A ráadásban mindkét gárda betalálhatott volna, Mihajlo Nešković lövését hárította a kapus, a másik oldalon pedig Niczuly fogta Alexandru Țigănașu kísérletét, a piros-fehér mezesek pedig megérdemelt győzelmet arattak.
SuperLiga, alapszakasz, 9. forduló: Sepsi OSK–FC Botoșani 3–0 (1–0).
Sepsiszentgyörgy, Sepsi OSK Aréna, mintegy 3000 néző. Vezette: Horia Mladinovici (Bukarest). Sepsi OSK: Niczuly – Niňaj, Ciobotariu, Ștefan – Oteliță (Oroian, 88.), Mino, Alimi, Kallaku (Nešković, 46.) – Matei (Haruț, 88.), Coman (Oberlin, 46.), Debeljuh (Dumitrescu, 80.). Vezetőedző: Valentin Suciu. Botoșani: Kukić – Matricardi, Șeroni, Miron, Țigănașu – David (Pănoiu, 75.), Francisco Júnior (Ferreira, 59.) – Adams, Kaprof (Florescu, 59.), Bodișteanu (Ongenda, 46.) – Chică-Roșă (López, 46.). Vezetőedző: Liviu Ciobotariu. Gólszerzők: Debeljuh (10.), Alimi (63. – tizenegyesből), Oberlin (87.). Sárga lap: Mino (13.), Sigér (61.), illetve Francisco Júnior (8.), Șeroni (26.), Ferreira (83.), Matricardi (90.).
A táblázat:
1. Kolozsvár 5 3 0 13–4 18
2. Craiova 4 3 1 15–7 15
3. Oțelul 4 3 0 9–3 15
4. CFR 4 1 2 16–9 13
5. Petrolul 3 4 1 6–5 13
6. Dinamo 3 3 2 16–11 12
7. Hermannstadt 3 2 3 14–11 11
8. Sepsi OSK 3 2 4 10–12 11
9. Slobozia 3 2 3 8–10 11
10. Rapid 1 6 1 10–10 9
11. FCSB 2 2 3 8–10 8
12. Farul 2 2 4 8–11 8
13. Arad 1 4 3 6–10 7
14. Jászvásár 2 1 5 8–15 7
15. Botoșani 2 0 6 5–14 6
16. Buzău 1 2 5 7–17 5
A tizedik forduló programja: FC Botoșani–Gloria Buzău (szeptember 20., 18 óra), Galaci Oțelul–Bukaresti Dinamo (szeptember 20., 21 óra), FC Hermannstadt–Kolozsvári CFR (szeptember 21., 18.30 óra), FCSB–FC Petrolul Ploiești (szeptember 21., 21.30 óra), FC Farul Constanța–Sepsi OSK (szeptember 22., 16 óra), Kolozsvári Universitatea–Universitatea Craiova (szeptember 22., 21.30 óra), Aradi UTA–Jászvásári Poli (szeptember 23., 18 óra), Unirea Slobozia–FC Rapid (szeptember 23., 21 óra).
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »