Ma délután tartották meg a XVIII. Ars Sacra Fesztivál ünnepélyes megnyitóját. Idei mottójuk: „Az igazság békét teremt”(Iz 32,17). Szeptember 14. és 22. között négyszáz program várja az érdeklődőket országszerte a fesztiválon, amely előadásokon, kiállításokon, koncerteken, szakrális sétákon keresztül hívja meg az embereket egy olyan útra, amely kulturális kincseink forrásait kutatja.
Az Ars Sacra Fesztivál immár tizennyolc éve hirdeti, hogy a kultúra emberi életünk egyik fontos forrása, amely képes felmutatni a hit, a remény és a szeretet üzenetét minden korosztály számára. A kezdeményezéséhez a kezdetektől fogva számos település, felekezet, intézmény, művész csatlakozott országhatáron innen és túl.
A rendezvény elején a Korossy Quartet Mozart etűdöt adott elő, majd Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója köszöntötte a vendégeket. Miskolc polgármestere, Veres Pál beszédében Jézus szeretet parancsát hozta az egybegyűltek elé, kiemelve a fesztivál missziós küldetésének fontosságát.
»Áldott légy, Uram, és minden alkotásod.«– idézte Assisi Szent Ferencet a köztársasági elnök felesége, Nagy Zsuzsanna, a fesztivál világi fővédnöke. Felhívta a figyelmet, hogy a fesztivál békét és erőt teremthet a szívekben, útjelzőt kínálhat a felső világ felé.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a fesztivál egyházi fővédnöke arról beszélt, hogy az isteni valóságból szeretet sugárzik, amely igazságot teremt. A XVIII. Ars Sacra Fesztivál kiterjedt programsorozattal rendelkezik, melynek üzenete van az egész társadalomnak. Egyetlen felemelő egészként értékeljük a szent megtapasztalását.
Végül Váncsa Gábor színművész Szent Ágoston: Vallomások című művéből adott elő.
A fesztivál színes programjai nemcsak művészeti gyöngyszemeket kínálnak, hanem örökérvényű igazságokat és üzeneteket is közvetítenek az érdeklődők számára Petrás Mária, Bogányi Gergely, Klukon Edit és Ránki Dezső, a Korossy Vonósnégyes, Csalog Benedek, a Szent Efrém Férfikar, Virágh András Gábor, Berecz András, a Jazzation vagy a Gemma Énekegyüttes tolmácsolásában.
A vidéki helyszínek közül idén is kiemelkedik Miskolc, ahol a II. Miskolci Ars Sacra fesztiválon több mint negyven összművészeti programot rendeznek meg. Vácott több felekezet készül érdekes kiállításokkal, koncertekkel, előadásokkal. Esztergomban építészeti konferencia is színesíti a kínálatot, illetve Mosonmagyaróváron és Pécsett is közel tíz program várja az érdeklődőket.
Az országhatárokat átlépve Kolozsváron, Nagyváradon, Alsódobokon, Naszvadon, Somorján, valamint Bécsben lesznek programok. A Nagyszebeni Ars Sacra Fesztiválon a városban élő felekezetek csatlakozásával különleges programokkal készülnek a hét minden napján. A programok részletei megtalálhatóak az Ars Sacra honlapján.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »