Honnan lehet felismerni, hogyan élik alapítójuk lelkiségét a szerzetesi közösségek? Tornya Erika RSJC A Szív 2024 szeptemberi számában megjelent írását ajánljuk egy részlet segítségével.
Mivel a Katolikus Egyházat Jézus Krisztus alapította, természetesen az ő példáját, értékrendjét próbálja követni az Egyház. Szerzetesi közösségek esetén az alapító(k) karizmája, ideálja, lelkesedése meghatározza a lelkiséget és a küldetést. Sok szerzetes nem is reflektál arra, hogyan élik a lelkiséget, hiszen minden „elméletet” elsajátítottak a képzés során, és a megszokott módon rendezik az életüket. De ha egy közösség meg akarja tudni, valójában hol tart a spiritualitásban, akkor minden „elmélet” nélkül egyszerűen csak nézzen rá, hogyan él, minden értékelés vagy ítélkezés nélkül.
Ehhez a következő szempontok segíthetnek (a teljesség igénye nélkül), amelyekről hosszú hetekig lehet beszélgetni a közösség tagjainak:
A közösség napirendjében az imáknak reális helyük van-e, részt tudnak-e venni a szerzetesek az imákon?
A fizikai tér kialakítása mennyiben segíti a közösségi életet?
Van-e helye az esetleges konfliktusok kimondásának? Van-e gyakorlata a kiengesztelődésnek?
Tisztelik-e egymást a tagok? Generációs különbségek esetén milyen módon járnak el?
Hogyan viszonyul a közösség a „különutas” társakhoz?
Mi a hatalom és tekintély szerepe a közösségben? A szerzetesek mit várnak el a vezetőtől?
Mennyi időt tölt együtt a közösség? Ez „minőségi” egymásra figyelés vagy „megúszós” program?
Hogyan bánik a közösség a betegekkel, a gyöngékkel?
Milyen a viszony a világi munkatársakkal? Meg vannak becsülve? Gyakran cserélődnek?Kapnak képzést a közösség lelkiségéből?
Hogyan éli a közösség a szegénység evangéliumi eszményét?
Mi a viszony a technikai fejlődéshez? Életükben, munkájukban használják a legújabb technikát? Miért (nem)?
Hogyan reagálnak a váratlan helyzetekre, veszteségekre, hibákra, bűnökre?
Észreveszi-e a közösség a sikereket? Megünnepli-e ezeket?
Az exkluzivitás vagy inkluzivitás kérdése: A közösség másoknál jobbnak, tisztábbnak tartja-e magát? Nyitottan fordul-e külvilág felé?
Megfelelő-e a kommunikáció a közösségen belül?
Vonzó a közösség? Van utánpótlás?
(…) Egy egészséges spiritualitású közösségben a tagok nemcsak alkalmasak közösségi életet élni, hanem motiváltak is használni az adottságaikat. A közös cél érdekében képesek együtt dolgozni, koalícióra lépni vagy épp hátrább állni. Szent Pál az egyházat a testhez hasonlítja (1Kor 12,12–31): mindenkinek mások az adottságai, a tagok kiegészítik egymást. A Szentlélek segít ebben. Bátorít, bölcsességet ad, hiszen a Szentháromság a közösségi spiritualitás előképe. A Szent Pál-i „egy test” megéléséhez közös figyelem kell egymásra és a Lélekre, valamint nagy alázat.
Egy közösségben a szerzeteseknek egyéni lelki útjuk is van, amely dinamikus és fejlődő, a közös hivatás és küldetés pedig jó alapot ad a közös spiritualitáshoz. Mert közösségi szinten is van egy közös lelkiség, egy „DNS”, amely független az adott közösségben élő személyektől: egy kollektív spirituális tapasztalat, egy szerzetesi kultúra, stílus, amely megjeleníti az alapító lelkiségét.
A teljes írás ITT olvasható.
Forrás: A Szív/Jezsuita Kiadó
Fotó: Lambert Attila, Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
