Bogár László: „Ez az apokaliptikus összecsapás, amelynek a 2022-es választás egy fontos felvonása lesz, évezredek óta tart, szemben a bolsevizmussal, amely mindössze százéves, és összebarkácsolásában, akárcsak a jakobinusok francia forradalomnak nevezett tömeggyilkosságainál ugyanaz a sokkal-sokkal régebben létező erő serénykedett.”
Egy közép-európai országban nyugatról küldött tudományos módszerekkel gyűlöletet keltenek egy politikus ellen, aki soha nem korlátozta állampolgárok jogait, ugyanakkor a gyűlöletkeltő hat párt felsorakozik egy tömegbe lövető mögé. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Gondola.
Maradandó sérülés a 2006. október 23-án Budapesten fejmagasságban kilőtt gumitöltény miatt
– Professzor úr, Ön már a nyolcvanas években személyes kockázatokat vállalt a rendszerváltoztatásért. Ha tudta volna, hogy három évtized múlva az Ön hazájában tömegbe lövető koalíció jön létre, belement volna-e a rizikós helyzetekbe?
– Könnyű helyzetben vagyok, mert soha nem volt illúzióm azzal a valamivel kapcsolatban, amit jobb híján az óta is rendszerváltozásnak nevezünk. De kétségtelen, ha eddig lett volna, akkor most már valóban itt lenne az ideje annak, hogy végleg elveszítsem azt. Ami a személyes sorsomat illeti, szerencsére már a hetvenes évek végétől benne voltam abban a közösségben, amely lehetővé tette számomra, hogy történelmünk mélyebb mintázatainak újabb megnyilvánulásait közvetlen közelről vehessem szemügyre. Atyai jó barátom, Fekete Gyula vitt be a nép-nemzeti „asztaltársaságba”, ahol Csurka Istvánnal, Für Lajossal, Bíró Zoltánnal, Lezsák Sándorral és aztán Pozsgay Imrével, mint az MSZMP-be zárt belső nép-nemzeti párt vezetőjével volt alkalmam a lakiteleki találkozó előkészítésétől tizenkét éven át 1990 tavaszáig elég sok mindent átélni.
Fekete Gyula író
Majd ezt követően újabb tizenkét éven át országgyűlési képviselőként és államtitkárként az új rendszert „belülről” is elég alaposan szemügyre vehettem. Kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy újabb súlyos történelmi kudarc elé nézünk, és ez nem egyszerűen optimizmus-pesszimizmus kérdése volt számomra. Természetesen nagyon örülnék neki, ha semmiben nem lett volna igazam, de sajnos a történések globális, európai és magyar fejleményei inkább igazolják, mint cáfolják negyven évvel ez előtti aggodalmaimat. A jövő évi választásokat követően már ugyanannyival leszünk a rendszerváltozás kezdete után, mint amennyi ideig a Kádár rendszer tartott, így lévén szó egy újabb rendszerről, újabb „korszakról”, mérlegre kell tennünk rendszerünket nekünk is. És bizony sem anyagi, sem fizikai (népesség, egészség), sem lelki, erkölcsi, szellemi értelemben nem túl felemelő ez a mérleg, és ez akkor is így van, ha tudjuk, az utóbbi évtizedben egy olyan kísérlet zajlik, amely éppen e kudarc miatt kapott három cikluson át példátlanul magas politikai felhatalmazást arra, hogy alapvetően változtassa meg a rendszer eredeti tartalmait. A kudarc alapvető oka az, hogy a politika lényegi mintázatai alig változtak az elmúlt több mint másfél évszázad során. Ugyanazok a hamis és hazug mintázatok ismétlődnek a kiegyezés, sőt inkább a reformkor óta. Amikor Kölcsey Ferenc úgy fogalmaz, hogy a haza és haladás legyenek fő jelszavaink, akkor ugyan helyesen ismer fel egy létező összefüggést, de ez egyúttal egy tragikus félreértés alapjává is válik, és ez a politika hibás mintázatainak alapja. A haza és haladás jelszavak arra utalnak, hogy a politika feladata kettős, a nemzeti függetlenség kivívása („haza”) és a társadalmi, gazdasági „fejlődés” („haladás”) előmozdítása. A fejlődés szó azért került idézőjelbe, mert ez a létező legkényesebb kérdés. Az ugyanis egyre nyilvánvalóbb, hogy a „nyugatias modernitás” egy önfelélő és pusztító létmód, amely a világ kényszerű nyugatosítása nyomán az egész emberiség számára zsákutcának bizonyult. És ez akkor is igaz, ha közben látjuk, hogy egyelőre elméleti szinten sincs koherens alternatívája, a gyakorlatról nem is beszélve. A társadalmi „fejlődés” tehát ma is, de a XIX. században meg különösen a nyugatias modernitás társadalom és gazdaságszerveződési módjának a teljes átvételét jelentette, vagyis azt, hogy még gyorsabban még nagyobb energiákkal kell előre nyomulnunk ebben az evolúciós zsákutcában, mert akkor leszünk „fejlettek”. Már ez is feldolgozhatatlan szellemi kihívás volt a korszak nagyjai számára, de tovább nehezítette a helyzetet az, hogy a nemzeti függetlenséget látszólag egy olyan birodalommal szemben kellett volna kivívni, amely egyébként sokkal „fejlettebb” volt, mint Magyarország. Holott valójában nem „fejlettségről” volt szó, hanem arról, hogy a Habsburg Birodalom uralmi elitjei sokkal előnyösebb pozíciót tudtak maguknak kiharcolni a világot, és így persze őket is uraló „valóságos” birodalommal, a globális pénzhatalmi rendszerrel szemben. Mint ahogy a „kiegyezés” sem a magyar és osztrák uralmi struktúra „kiegyezése”, volt, hanem inkább megegyezés abban, hogy a globális „gazdit” miként kellene együtt minél komfortosabban kiszolgálni. A rendszerváltozás rendszerének genezisét látva 1978 és 1988 között nem nagyon maradtak illúzióim azzal kapcsolatban, hogy mi is fog történni, és sajnos fő vonalaiban valóban az is történt. Ennek lényege, hogy a globális pénzhatalmi rend urainak legcinikusabb és leggátlástalanabb lokális ügynökhálózata vette át a totális hatalmat. A „liberális demokrácia” nagyobb dicsőségére most már a nép „szabad” akaratából emelt maga fölé az addiginál is brutálisabb elnyomást, kifosztást. Ennek a lokális SZDSZ-nek nem kellett ahhoz kormányon lennie, hogy a minden pártban felépített „belső pártjainak” hálózatán keresztül mindent ő irányítson.
A liberális szélsőség
Tudjuk, merjük, tesszük, ez volt a hármas jelszavuk, és ez sajnos szó szerint így is volt. Segítségükkel sikerült elérni, hogy Magyarország mai nemzeti vagyona alig több, mint a felét teszi ki az 1989-es szintnek, ez nagyjából négyszáz milliárd dolláros vagyonvesztést jelent. A 2010 óta az országot kormányzó erők azért kerülnek egyre brutálisabb globális hatalmi támadások kereszttüzébe, mert folyamatosan korrigálni igyekeztek ennek a brutális kifosztó szivattyúnak a hidraulikáját. És ez az oka annak is, hogy egy egészen bizarr és képtelen „nagyon nagy koalíció” állt össze, tisztesség ne essék szólván, a politikai filozófiák híg moslékát kevergetve, annak érdekében, hogy 2022-ben véget vessenek e korrekciós kísérletnek. Én ebben semmi meglepőt nem látok, sőt az lepett volna meg, ha nem ez történik. Mert a tét messze nem csupán Magyarország. Maga a globális hatalmi rendszer készül a társadalmi „valóság végső felszámolására” annak érdekében, hogy megvalósítható legyen a „szép új világ”, amelynek lényege, hogy a totális engedelmesség alapértelmezett. Nem a látható véres fizikai kényszerrel, mert ez gusztustalan, költséges, és bizonytalan kimenetű. A szem-kilövetésnél itt sokkal-sokkal veszélyesebb, mert a fizikai valóságban „láthatatlan” terror jön, a globális fegyelmező hatalom ma még elképzelhetetlen diktatúrája. Ahol az alávetettek már semmit nem is érzékelnek totális alávetettségükből, következésképp nem is lázadnak az általuk fel sem ismert terror-gépezet ellen. Az egész vírus-járvány is csak ürügy és újabb eszköz ezeknek a tetszőleges virtuális valóságokat felépíteni képes globális technológiai fegyvereknek a kikísérletezésére és bevetésére. És sajnos nem nagyon van elképzelésünk arról, mit tegyünk.
– A tömegbe lövetésnek van előzménye hazánkban: a Kossuth téren a hatalmas véráldozatot követelő sortűznek az emlékművét meg lehet tekinteni.
A baloldal vérengzése a Kossuth téren 1956. október 25-én
Annak a sortűznek az elrendelője történelmi összefüggésben van azzal a családdal, amely most a tömegbe lövető koalíció élén hatalomra tör. Hogyan lehet leomlasztani e közérdekű adat elhallgatásának falát?
– Nem hiszem, hogy bármit le kellene itt omlasztani, aki bármit észlelni akar és tud ebből a világból, az eddig is evidenciaként látta ezeket az összefüggéseket. Mármint hogy „ki kicsoda” itt sok ezer éve. Nem bántásként mondom, de akinek ez ma nem evidencia, az meg már úgyis teljesen reménytelen mentális állapotban van. Én nem nagyon hiszek abban, hogy „fel kellene világosítani”, meg „fel kellene nyitni a szemeket”, mert ezek a nyelvi fordulatok azt feltételezik, hogy a hiányos informáltság miatt nem látják sokan, hogy mi történik, mert egészen más a helyzet. A magyar ősi szellemi örökség a „jó tett helyébe jót várj”. A „szemet szemért, fogat fogért” idők végezetéig ismételt megtorlás hullámainak beteljesítését hagyjuk a bosszú megszállottjaira. Közeleg a végső igazság pillanata, nem sok értelme és tere van már a kényszerűen kódolt beszédnek, vagy, vagy. Ez az apokaliptikus összecsapás, amelynek a 2022-es választás egy fontos felvonása lesz, évezredek óta tart, szemben a bolsevizmussal, amely mindössze százéves, és összebarkácsolásában, akárcsak a jakobinusok francia forradalomnak nevezett tömeggyilkosságainál ugyanaz a sokkal-sokkal régebben létező erő serénykedett. Egyébként lassan annak is itt lenne az ideje, hogy belássuk, (ez nem lesz könnyű), hogy 1956-ot is csak azért „csinálták”, hogy így tegyék láthatóvá azokat, akikre a nemzetnek igen nagy szüksége lett volna, de mivel a „csinált forradalom” örvényei nyomán óvatlanul „láthatóvá váltak”, így végeztek velük.
Az Auditorium Maximum a szegedi egyetemen: ahonnan az 1956-os forradalom elindult
Ha nem akarjuk, és még egy kicsit mindig reménykedem abban, hogy a magyarság többsége nem akarja, hogy Mohács és Trianon után egy harmadik mindent elsöprő történelmi tragédia adja meg a kegyelemdöfést a magyar nemzet maradékának, akkor az elmúlt évszázadok, és pláne az elmúlt évtizedek során mutatott szellemi teljesítményünknél sokkal-sokkal többre lesz/lenne szükség. Ez a szellemi energia létezik, de hogy képes lesz-e a kritikus pillanatban elemi erővel megmutatni magát, egyelőre nem tudjuk.
– Egy szélsőséges világváros-vezető fizetett embere betiltaná a keresztelést. Ezt még a Rákosi-diktatúra sem kísérelte meg. A hazai demokraták elkezdhetnek-e egyezkedni arról, hogy Recsken kié lesz az alsó, kié a felső ágy?
– Ami Recsket illeti, ettől nem kell félni, mert Recsknél sokkal-sokkal gonoszabb és pusztítóbb kivégzési módok tömegét gyakorolják már most is, és az, hogy ezt többnyire észre sem vesszük, nem túl sok jót ígér.
A mai balliberálisok elődei által létesített recski kényszermunkatábor egyik bejárata
A keresztelés betiltásának felvetése szintén nem igazán meglepő, sőt logikus következménye mindannak, ami világszerte zajlik. Már Jézus is figyelmeztette tanítványait, hogy ne azoktól féljenek, akik a fizikai tested sanyargatják, hanem azoktól, akik a fizikai testnek élvezetek végtelen sorát kínálják, de közben úgy számolják fel a lélek legmélyebb energiáit, hogy az egyén figyelemre sem méltatja saját kegyetlen halálát. A mai világ az önazonosság, és az önazonosságra épülő valóság végső felszámolásának világa. A keresztelés betiltása a mesterségesen előállított, hamis és pusztító „gyermekjogokra” hivatkozva valójában a legmélyebb szellemi önazonosság, a „beleszületés” esélyét kísérli meg egyszer és mindenkorra megsemmisíteni. Valójában akár örülhetnénk is neki, hisz ez is egy „oktató film”, vagyis segít eloszlatni az utolsó illúziónkat is azzal kapcsolatban, hogy kivel is állunk szemben. És az illúziók elvesztése egyúttal újabb esély a hitünk megerősítésére is.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
