Soha nem esett meg még ilyen Cristiano Ronaldóval

Soha nem esett meg még ilyen Cristiano Ronaldóval

A portugál Cristiano Ronaldóval először esett meg pályafutása során, hogy nem szerzett gólt egy nagy torna alapszakaszában, a korábbi tíz alkalommal mindig eredményes volt – írta a németországi Eb csoportkört záró, 13. játéknapját értékelve a futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

A Gúrziától elszenvedett 2–0-s vereséggel a 39 éves Ronaldo, aki kezdett, majd a második félidőben lecserélték, szomorú jubileumot ült: első európai játékosként lépett 50. alkalommal pályára a válogatottban világ- és Európa-bajnokságokon (Eb-n 28-adszor, vb-n 22-szer).

Az IFFHS az összefoglalójában kiemelte, hogy Georgia – korábbi nevén Grúzia – a nyolcadik újonc, amely sikerrel vette a kontinensviadal csoportkörét. A 2–0-val egyszersmind véget vetett Roberto Martínez nagy sorozatának, aki a portugálok szakvezetőjeként az előző 12 tétmeccsének mindegyikét megnyerte. Georgia annak dacára diadalmaskodott, hogy mindössze 28 százalékban birtokolta a labdát, ilyen alacsony arány mellett korábban egyetlen csapat sem tudott Eb-meccset nyerni.

Hírdetés

A georgiaiak legjobbja, Hvicsa Kvarachelia, aki már 1 perc 32 másodpercnél betalált, az Európa-bajnokságok történetének ötödik legkorábban esett gólját szerezte. Csapattársa, a 11-esből eredményes George Mikutadze három találattal egyedül vezeti az Eb góllövőlistáját.

Az egyformán gól nélküli döntetlent hozó Ukrajna–Belgium és Szlovákia–Románia mérkőzésekre kitérve az IFFHS azt emelte ki, hogy az Eb-történelemben először végzett egy csoporton belül mind a négy csapat azonos pontszámmal (4). A kvartettben utolsó ukrán az első olyan válogatott, amely négy ponttal sem tudta elkerülni a kiesést. A török-cseh (2–1) összecsapás egyik érdekességét az adja, hogy Törökország 2008 óta, amikor elődöntős volt, most először jutott be az Eb kieséses körébe.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »