Teljes támogatást ígért Vlagyimir Putyinnak az ukrajnai háborúhoz Kim Dzsong Un

Teljes támogatást ígért Vlagyimir Putyinnak az ukrajnai háborúhoz Kim Dzsong Un

Teljes támogatást ígért Vlagyimir Putyinnak az ukrajnai háborúhoz Kim Dzsong Un Kulcsár Péter2024. 06. 19., sze – 09:53

Teljes támogatást ígért Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz szerdán Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott egyeztetésén Phenjanban.

„A világ egyre gyorsabban változik; ebben a helyzetben az a célunk, hogy szorosabbra fűzzük az együttműködést Oroszországgal és kormányával” – tette hozzá orosz hírügynökségek közlése szerint. „Teljes támogatásáról és szolidaritásáról” biztosította „az orosz kormányt, hadsereget és népet az Ukrajnában a szuverenitás, a biztonsági érdekek és a területi egység megvédésének érdekében folyó különleges hadművelet végrehajtásában”.

Hozzátette, hogy a Moszkva és Phenjan közötti jelenlegi kapcsolatok még az egykori szovjet-észak-koreai viszonynál is szívélyesebbek, továbbá méltatta Oroszország szerepét „a világ stratégiai stabilitásának és egyensúlyának fenntartásában”.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség aláhúzta, hogy a phenjani vezetés szerint a két ország partnersége felgyorsítja a többpólusú világrend kiépülését.

Hírdetés

Vlagyimir Putyin – aki négyszemközt is egyeztetett az észak-koreai vezetővel – köszönetet mondott a támogatásért, és bejelentette: a felek új, a kapcsolatok további mélyítését célzó egyezményt fognak aláírni. Leszögezte: mind Moszkva, mind Phenjan „küzd az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek imperialista, hegemóniára törekvő politikája ellen”.

Az orosz elnököt – aki a Kreml korábbi bejelentése szerint Vietnamba utazik tovább – a látogatásra elkísérte több magas rangú orosz tisztségviselő, köztük Szergej Lavrov külügyminiszter, Gyenyisz Mantrurov belügyminiszter-helyettes, Andrej Belouszov védelmi miniszter, valamint külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov.

Huszonnégy év óta ez Putyin első észak-koreai látogatása. Tavaly szeptemberben az orosz Távol-Keleten találkozott Kim Dzsong Unnal.

Dél-Korea külügyminisztériuma közleményében „súlyos aggodalmának” adott hangot a mostani látogatás miatt, és aláhúzta: a térség feszültségét tovább mélyíti a Moszkva és Phenjan közötti katonai együttműködés. A tárca hozzátette, hogy ez Kína érdekeivel is szembemegy, és sürgette Pekinget, hogy vállaljon közvetítő szerepet a Koreai-félsziget atommentesítése érdekében.

A szöuli kormány többször Phenjan szemére vetette azt is, hogy fegyverekkel látja el Oroszországot: Sin Vonsik dél-koreai védelmi miniszter a múlt héten azt mondta, Észak-Korea csaknem ötmillió tüzérségi lövedéket szállíthatott már Oroszországnak, és Vlagyimir Putyin orosz elnök várhatóan még további szállítmányokat fog kérni közelgő phenjani látogatásán.

Moszkva és Phenjan tagadja a fegyverszállításokkal kapcsolatos állításokat


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »