Tíz nappal a Miskolci Apostoli Adminisztratúra megalapítása után, 1924. június 15-én a Szentháromság tiszteletére szentelték fel a szuhakállói görögkatolikus templomot. Idén a kerek évfordulóra emlékezve a pünkösd utáni negyedik vasárnapon, június 16-án tartottak ünnepélyes hálaadó Szent Liturgiát a nemrég megújult templomban.
A korabeli leírások szerint nyolc-tízezer ember vett részt akkor a templomszentelés szertartásán. Ha nem is ekkora tömeg, de a templomba már be nem férő, igen szépszámú hívő gyűlt össze most is, közöttük a templom akkori építtetőinek leszármazottaival.
Szarka József parókus meghívására hazalátogattak azok a tisztelendő atyák is, akiket életútjuk ehhez a templomhoz köt. Ahogy annak idején, a papság most is díszes menetben vonult fel a dombon magasodó templomhoz.
A Szent Liturgiát a Miskolci Egyházmegye megyéspüspöke, Orosz Atanáz vezette. A liturgián mondott beszédében a püspök a felolvasott apostoli szakasz (Róm 6,18–23) egyik sorát jelölte meg az ünnep jelmondatának: „Gyümölcsötök a megszentelődés, a célotok az örök élet. Hiszen ezért épült száz éve ez a templom. Ezért gyűlünk itt össze vasárnapról vasárnapra, ünnepekről ünnepekre, hogy betekintve a mennyországba, erőt kapjunk a folytatáshoz, és az életszentség útján járjunk egészen addig, míg végcélunkat, az örök életet el nem nyerjük.”
Később a falubeli ősök fáradozásait méltatta: „Sok fáradozás közepette, egyesek szinte mindenüket felajánlva hozták létre ezt a templomot egy világháború után. Az akkori körülmények között bizonyára többen az életszentség útjára léptek, már magával a felajánlással is, illetve azzal a sok munkával, amelyet itt a templom körül vagy a templomban vállaltak. Megható visszaemlékezni rájuk. Biztos vagyok benne, hogy ha nem is avatták boldogokká vagy szentekké őket, de bizony abból a nemzedékből többen az életszentség útjának céljába értek. Most, amikor a mennyországban érezzük magunkat az ünnepi énekek hallatán, akkor közel érezzük magunkhoz azokat, akik az életszentség felé jártak és célba jutottak.
Amikor templomba járunk, azért jövünk ide, hogy Istennel közösségbe kerülve megszentelődjünk. És akkor is, ha a Szentháromság egy Isten templomában Egy a Szent, egy az Úr éneket énekeljük, vasárnapról vasárnapra meghallgatjuk a megszégyenítően megtisztelő meghívást: »szentség a szenteknek«. Mert ez bizony nekünk, gyarló embereknek szól. Még ha távol is járunk a tökéletességtől, megkínál bennünket a jövendő örök élet előízével és a szentség foglalójával. Ezen a mai napon elsősorban ez járhat eszünkben.
– hangzott el a püspöki liturgiában. – Mennyei békéért imádkoztunk, s kívánom, hogy mindenkire szálljon le az a nyugalom és békesség, amely a legnagyobb ellentétben áll a korunkra jellemző zűrzavarral, háborgással és mindazzal a konfliktussal, ami olykor a hétköznapi életben vesz körül bennünket. A mennyei kinyilatkoztatás, az apostol mai szava arra utal, hogy ki-ki vállalja az életszentség útján való zarándoklást. A templom élő kövei azok az életszentségre vágyó emberek, akik Isten különleges kegyelméből bűnbocsánatra jutottak, és a cél felé tartanak.”
Majd Ferenc pápa Örüljetek és ujjongjatok (Gaudete et exsultate) kezdetű apostoli buzdításából említett példákat Orosz Atanáz püspök az életszentség mindennapjainkban történő megéléséhez, aztán így buzdította a jelenlévőket: „Egy olyan élő templomban vagyunk, ahol nagy elődök, és életszentségre eljutott személyek nyomában mi is haladhatunk tovább. Fogjunk össze, és ezen a napon, akik itt vagyunk, fogadjuk meg, hogy nem térünk el zarándokutunknak az irányától, hogy segítjük egymást az életszentség útján, hogy gyümölcsünk valóban ez a szentség és cél, az örök élet maradjon.”
Később a Szentírás szavaival alátámasztva hívta föl a jelenlévők figyelmét az évszázada megtartott hit és közösség mostani küldetésére: „Több mint ezer keresztelő lehetett itt, és több mint ezer alkalommal hangzott el a mai szakaszt megelőző apostoli üzenet, amely szerint úgy tekintsétek magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Krisztus Jézusban (Róm 6,11). Vegyük komolyan ezt. Ha nincsenek is köztünk azok, akik itt megkeresztelkedtek, érezzünk felelősséget nem csak a már elköltözöttek, a templomépítők és templomszépítők irányába, hanem azon embertársaink felé is, akik megkeresztelkedve is, olykor pogány módon élnek. A mai evangélium (Mt 8,5–13) egy pogány századosnak a hitét mutatta be, aki pillanatok alatt rá tudott hangolódni az Úr Jézus közelségére és megváltoztatta életét.
*
Bár a templomot száz évvel ezelőtt felszentelték, szépítése tovább folytatódott. Mintegy harminc év után kerültek a kupolákra az ünnepeket, evangélistákat és a főangyalokat ábrázoló szekkók. Újabb húsz év múlva készíttették a színes üvegablakokat. Már az új évszázadban készült el a teljes ikonosztázion, Janka Gábor atya munkája nyomán. Az utolsó nagyobb beruházások 2021–2024 között zajlottak, több ütemben, jelentős pályázati forrásokból és nagylelkű adományokból, melynek köszönhetően megszüntették a falak vizesedését, a falfestményeket restaurálták, megújult a templomtorony, valamint a külső vakolatot is renoválták.
Az ünnepi liturgia végén Szarka József parókus mondott köszönetet mindazoknak, akik ezeken munkálkodtak és lehetővé tették, majd mindnyájukra Isten áldását kérte:
Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében arról is beszélt, hogy a templom külsejének-belsejének megújulásával együtt a közösség is erősödik és összekovácsolódik. „Ez a templom a múlt emlékét őrizve hordozza a jövő reményeit is” –fogalmazott.
Dávid István, Szuhakálló polgármestere beszédében az itt szolgált lelkipásztorok munkásságát is méltatta. A templom az Isten háza és az emberek háza is, hiszen életünk állomásainak tanúja, ugyanakkor közösséget is teremt és egybekovácsol – mondta. Véleménye szerint
A centenárium tiszteletére a szuhakállói parókia és templom történetét feldolgozó kiadvány is megjelent, melyet Csiszárik Jánosné szerkesztett. A könyvben az egyházközség szerveződésének első lépéseiről is olvashatunk, amikor az 1800-as évek vége felé új iskolát építtettek. Már a századfordulón kezdtek terveket szőni egy saját templomról, amit végül mindössze két év alatt építtettek föl, Petrovácz György tervei alapján, aki a szegedi dómot is tervezte. A könyv emléket állít a parókusok mellett az egyházközség kántorainak, harangozóinak is, a közös zarándoklatoknak és minden jelesebb eseménynek.
A centenáriumi hálaadó liturgián és azt követő körmeneten a kántori szolgálatot most az egyházmegyei Keresztelő Szent János Kórus látta el énekkel. Az itt élők, az elszármazottak és az ünnepre ideérkezők találkozásának öröme pedig közös agapéval zárult.
A teljes képgaléria IDE KATTINTVA megtekinthető.
Szöveg és fotók: Varga-Juhász Bernadett
Forrás: Miskolci Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
