Rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte az ellenzék augusztus 8-ára, hétfőre – erősítette meg az Alfahír birtokába jutott, konkrét javaslatokat részletező dokumentum, amelyet a Házbizottság ellenzéki tagjai terjesztettek be annak érdekében, hogy több fontos ügyben is lépjen az Orbán-kormány. A Fidesz azonban gyorsan elkaszálta a közös kezdeményezést.
Az Országgyűlés döntés-előkészítő testületeként működő Házbizottság ajánlása ideális esetben 13 órai kezdést jelentene, ám az üléskezdés pontos időpontja Kövér László csütörtöki döntésén múlik. Mivel nincs erre vonatkozó szabály,
a házelnök akár az éjszakai órák valamelyikére is kitűzheti az óhajtott rendkívüli ülés időpontját.
Az Országgyűlés Házbizottságának elnöki székében ugyanis az Országgyűlés elnöke ül.
Az ellenzéki elképzelés alapján a napirend előtt felszólalásokat határozathozatalok követnék az általuk meghatározott kérdésekben. Ehhez nyilvánvalóan határozatképességre lesz szükség, de adódhat kérdés, hogy a kormánypárti képviselők megjelennek vagy távol maradnak majd. Holott zömében az elmúlt időszakban rendkívüli közérdeklődést és médiafigyelmet kiváltó témákat terveznek a Ház elé tárni, hogy aztán érdemben foglalkozzon azokkal vagy módosítson rajtuk a kormány. Ilyen például az áfacsökkentés, a rezsiköltségek, vagy épp a katázás kérdésköre.
Időközben azonban a Kocsi Máté vezette képviselőcsoport sajtóosztálya az atv.hu érdeklődésére gyorsan választ adott a kérdésre:
a Fidesz-frakció képviselői nem lesznek ott a rendkívüli parlamenti ülésen.
Mindenesetre a rendkívüli ülésen az alábbi napirendi pontokat kívánták megvitatni:
Az egyes javaslatokat az ellenzéki frakciók tagjai külön-külön nyújtották be még július végén. A fenti napirendi pontok vitájához pedig ideális esetben parlamenti bizottságokat is ki kell jelölniük, amelyek a döntéselőkészítés folyamatában vesznek részt, mielőtt a plénum elé kerülnének a javaslataik.
Kocsisék egyébként a megszokott kommunikációs sémával és indokkal szabotálják a rendkívüli ülés határozatképességét:
Szolgaian azt csinálják, amit Gyurcsány Ferenc mond nekik…
Az Országgyűlésről szóló törvény értelmében a házelnöknek lehetőleg a javasolt, de legkésőbb az azt követő nyolc napon belül, tehát augusztus 8-16. közötti időpontra kell az Országgyűlést összehívnia.
A napokban már megírtuk, a parlamenti ellenzék hat frakciója sajtótájékoztatón közölte, hogy megítélésük szerint megélhetési válság alakult ki az országban, és emiatt tartják szükségesnek, hogy rendkívüli ülésen tárgyaljanak majd az ezt enyhítő javaslataikról augusztus 8-án. A most ellehetetlenített kezdeményezésük a képviselők egyötödének az aláírásával kapott zöld utat.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »