Berényiné dr. Felszeghy Márta, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának koordinátora személyesen mondott köszönetet a kórházlelkészi szolgálat munkatársainak egész éves megfeszített, áldozatos és kitartó munkájukért. Az alábbiakban a koordinátor köszönősorait olvashatják.
„Nem könnyű hivatás a miénk. Sokoldalú szakértelmet, felkészültséget kíván, emberséget és őszinte együttérzést is, és mindenekelőtt feltételez egy erős és biztos személyes istenkapcsolatot. Ő az a forrás, melyből munkánk során mindannyian töltekezhetünk, s ehhez kaptunk támogatást a lelki napjainkon.
A 2021-es év elhozta az egyházmegyei kórházlelkészi szolgálat életében a harmadik évfordulót, és büszkék vagyunk munkatársainkra, hogy a lendületünk töretlen. Meghallottuk a meghívást, mindannyian olyan hivatást választottunk, amely az emberi méltóságot tiszteletben tartva megadja mindenkinek azt a segítséget, amelyre betegágyán szüksége van.
Ritka ma már az egymás iránti önzetlen, emberi érzés, pedig mindnyájunknak erre van a legnagyobb szüksége. Különösen most, amikor az egyébként sem könnyű feladatunkat tovább terheli a járványhelyzet által kiváltott félelem, szorongás, bizalmatlanság.
Azt, hogy ez a helyzet meddig tart, és mi történik a következő napokban, hetekben, hónapokban, nem tudjuk megmondani. Ami biztos, az az a küldetés, ami ránk vár 2022-ben is: Isten vigasztaló üzenetét mindenkinek közvetíteni kell, kísérve a betegeket, hozzátartozókat, munkatársakat.
Köszönjük, hogy helyt állnak a mindennapokban és nem csak a betegeknek és hozzátartozóiknak nyújtanak vigasztalást, hanem biztatást, segítséget adnak munkatársaiknak, a kórházi dolgozóknak is, figyelve rájuk, és bátorítva őket.”
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye honlapján a kórházakból, az ott szolgálatot teljesítő munkatársaktól érkezett személyes és személyre szabott visszajelzések is elolvashatók IDE kattintva.
Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »