Kelet és Nyugat között. Bizánci hagyományú keresztények Magyarországon (Zwischen Ost und West. Christen byzantinischer Tradition in Ungarn) címmel rendeztek nemzetközi konferenciát október 22–23-án a bécsi érseki szemináriumban.
A konferenciát a Bécsi Egyetem Katolikus Teológiai Karának Keleti Keresztény Teológiai és Történeti Tanszéke és a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával 2018-ban létrehozott Lendület Kutatócsoport szervezésében, a Pro Oriente Alapítvánnyal együttműködve rendezték meg.
Köszöntőjében Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita és Alfons Kloss, a Pro Oriente Alapítvány elnöke utaltak a rendezvény határokon átívelő jelentőségére, amelyet Arsenios Kardamakis, Ausztria görög ortodox metropolitája üdvözlő szavai is nyomatékosítottak.
A konferencián az egyházak több képviselője is részt vett, többek között Andrej Ćilerdžić, Ausztria és Svájc szerb ortodox püspöke és Yuriy Kolasa, az osztrák keleti keresztény hívők ordinariátusának általános helynöke.
A tanácskozás első napján az egyháztörténet állt az előadások középpontjában. Baán István a magyar királyság területén lévő ortodox egyházak középkori fejlődését vázolta fel.
Molnár Antal a török közigazgatás és a szerb ortodox egyházszervezet 16-17. századi kapcsolatáról beszélt.
Ötvös Csaba a magyar ortodoxia 19. századig tartó történetével foglalkozott.
Véghseő Tamás, a Lendület Kutatócsoport vezetője előadásában a magyarországi görögkatolikus egyház történelmi útját ismertette a 18. század végéig, melynek 21. századig terjedő folytatását Janka György ismertette.
Az első nap estéjén Kocsis Fülöp metropolita bizánci rítusú püspöki liturgiát mutatott be a bécsi Schottenkirchében.
A Szent Liturgián Christoph Schönborn bécsi érsek mondott homíliát.
A szertartáson zenei szolgálattal közreműködtek a Lautitia kóruscsalád tagjai, Nemes József vezetésével.
Október 23-án, a rendezvény második napjának reggelén Parakliszt végeztek a Stephansdomban, Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök vezetésével.
A szertartáshoz kapcsolódóan körmenetet tartottak az eredeti máriapócsi kegyképpel.
A jelenlévők áldásban részesültek az ikonhoz tartozó ereklyével.
A konferencia második napján Földvári Katalin kezdte meg az előadások sorát, aki a máriapócsi kegyhely történetét mutatta be.
Terdik Szilveszter a magyarországi görögkatolikus és ortodox egyház művészetének főbb vonásait ismertette.
Dobos András előadásában a magyar görögkatolikus egyház liturgikus életébe nyújtott bepillantást.
Szabó Péter a görögkatolikus egyház aktuális kánonjogi kérdéseit, míg Orosz Atanáz püspök egyházuk karitatív-szociális tevékenységét mutatta be.
A kétnapos konferencia zárásaként Thomas Mark Németh, a Bécsi Egyetem Katolikus Teológiai Kara Keleti Keresztény Teológiai és Történeti Tanszékének professzora köszönetet mondott minden közreműködőnek.
A konferencia online és jelenléti lehetőséget kínált a találkozásra és eszmecserére, a kutatás és az ökumené előmozdítására.
Az elhangzott előadások írott változatai 2022-ben, a Neue Forschungen zur ostmittel- und südosteuropäischen Geschichte című sorozatban jelennek majd meg.
A szervezők mellett a Zusammenleben alapítvány támogatta a konferenciát. Az előkészületeket és a rendezvény megvalósítását Olha Uhryn egyetemi tanársegéd és a Bécsi Egyetem Katolikus Teológiai Kara Keleti Keresztény Teológiai és Történeti Tanszékének további munkatársai segítették.
További információk a konferenciáról ITT.
Szöveg: Thomas Mark Németh/okk-ktf.univie.ac.at (fordította: Földvári Katalin)
Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Fotó: Claudia Schneider, David Bratnick, Olha Uhryn, Balogh Katalin, Thomas Mark Németh, Terdik Szilveszter
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »