Egy nagyjából harminc tagú, hindu szélsőséges nacionalista csoport megszakított egy istentiszteletet Indiában. A támadásban 28-an megsérültek.
Kép: vasarnap.hu
Hat keresztényt súlyos állapotban kellett kórháza szállítani – jelentette az International Christian Concern.
A támadás India Karnakata államában történt. A szélsőségesek „Jai Sri Ram!” (magyarul: Éljen Ram úr!) felkiáltásokkal hatoltak be a Jeevadayaka Prardana Mandira nevű templomba, ahol azonnal rátámadtak a lelkipásztorra, valamint a gyülekezet többi tagjára.
„Egy szót sem közöltek, mikor betolakodtak”– közölte Subash tiszteletes az ICC-vel.
„Megrázó volt, ahogy a teremben mindenki sikoltozott és sírt. […] Néhány ütés után elterültem a földön, elvették a mobilomat, és teljesen összezúzták.
Jelenleg járásképtelen vagyok, de a feleségem és a lányom is sérüléseket szenvedtek, amikor próbáltak a dühöngő tömegtől megvédeni.”
A támadást az áldozatok jelentették a rendőrségen, ahol az illetékesek rögzítették is az aktát.
Indiában már ez is jelentős előrelépésnek számít, hiszen a keresztényeket legtöbbször meg sem hallgatják a hivatalos szervek…
Letartóztatás azonban egyelőre nem történt.
Annak ellenére, hogy négy támadót névvel is azonosítottak a tanúvallomások alapján…
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »