Választási megállapodást javasol a csepeli Fidesz

A csepeli Fidesz-KDNP a baloldal hatalomra kerülésének megakadályozása érdekében önkormányzati választási megállapodást javasol Borbély Lénárdnak – közölte a Fidesz csepeli szervezete hétfőn az MTI-vel. Azt írták: „ennek érdekében félre kell tennünk minden vélt vagy valós ellentétet, múltbéli és jelenlegi sérelmet, az egyéni érdekeket”. „ Tennünk kell érte, és komolyan kell vennünk, hogy nekünk Csepel az első!”

Hírdetés

A pártszervezet azt javasolja: Borbély Lénárd vagy Dudás Zoltán polgármesterjelölt lépjen vissza a másik javára. A visszalépett polgármesterjelölt a tizenkettőből hét egyéni képviselői körzetet nevezhet meg, ahol az induló polgármesterjelölt visszalépteti saját jelöltjeit – írták, hozzátéve, egyetlen egyéni képviselői körzetben sem indulnak egymás ellen. Közölték: a jelölőszervezeteik külön-külön választási listát állítanak. „Kijelentjük és garanciát vállalunk, hogy az önkormányzati választás során nem működünk együtt Gyurcsány és Soros kitartottjaival, a baloldallal. Viszont nem kampányolunk egymás ellen” – olvasható a pártszervezet közleményében, amelyben kiemelték azt is, hogy „az önkormányzat jövőbeni összetételét és hatalmi viszonyait kizárólag a csepeli választópolgárok dönthetik el a szavazófülkében”. Leszögezték: a választók akaratát elfogadják és tiszteletben tartják.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »