Egy totális félreértés.
Mintha az államelismerés valamiféle jutalom lenne.
Pedig az állam fogalma tisztázott:
- van meghatározott területe,
- van állandó lakossága,
- van kormányzata,
- képes más államokkal kapcsolatot fenntartani.
Jól látható, csak a legutolsó pontban releváns a mások általi elismerés.
Olyan ország, mely megfelel az első 3 pontnak, de mégsincs teljeskörű elismerése, több is van:
- a ciprusi konfliktus miatt: Ciprus és Észak-Ciprus,
- a koreai konfliktus miatt: Dél-Korea és Észak-Korea,
- Koszovó,
- a posztszovjet szétesés következményei: Abházia, Dél-Oszétia, Transznisztria,
- a szomáliai szétesés miatt: Szomáliföld,
- Új-Zéland két, nem egyértelműen megítélt területe: a Cook-szk. és Niue,
- két nem egyértelműen megítélt entitás: a Máltai Lovagrend és a Vatikán,
- egy speciális eset: Örményország nem elismerése Pakisztán által.
Fentiektől mind elmondható: kétségen kívül léteznek, az elismerés egy plusz pont, politikai döntés következménye. Magyarország pl. a fentek küzül elismeri a következőket: Ciprus, Dél-Korea és Észak-Korea, Koszovó, Máltai Lovagrend és a Vatikán, Örményország, a többieket egy-egy más ország részének tekinti.
A gond akkor van, ha az alapfeltételek nincsenek meg, mégis van elismerés. Jelenleg két ilyen eset van: Nyugat-Szahara és Palesztína. Itt az elismerés azt jelenti „nincs, de jó lenne, ha lenne”, ami abszurdum, ugyanis az államelismerés nem erről szól.
Nyugat-Szahara a valóságban nem felel meg semmilyen kritériumnak. Az igényelt terület 80 %-a Marokkóé, ezen él a lakosság 95 %-a. A nyugat-szaharai kormány azt a területet ellenőrzi, melyet a marokkóiak nem akartak: építettek ugyanis egy kerítést a sivatag közepén, s ami ezen kívül esik, az nem érdekli őket. A valóságban maga a nyugat-szaharai kormány se itt van, hanem a határon túl, Algériában. Sőt a nyugat-szaharai kormányt elismerő lakosság legnagyobb része is Algériában él. A gyakorlatban ez nem egy ország, hanem egy valós kormányzat nélküli nagyrészt lakatlan terület.
Elismerésének egyetlen oka: az afrikai országok zöme szolidaritást vállalt a nyugat-szaharai kormányzat elődjével, a nyugat-szaharai felszabító mozgalommal. S mivel Marokkó erősen nyugati szövetséges volt a hidegháború alatt, több nyugatkritikus ország is csatlakozott ehhez. Érdekes módon a Szovjetunió viszont sose ismerte el Nyugat-Szaharát, inkább semleges állásponton állt, így a kommunista Magyarország se ismerte el. A rendszerváltozás utáni magyar politika is ez lett: Magyarország hivatalosan se nem ismeri el Nyugat-Szahara államiságát, se nem ismeri el Marokkóhoz való csatolását.
Palesztína esete hasonló, már nem ennyire extrém. De ott minden ismérv szerint izraeli ellenőrzés van a teljes területen, a palesztín hatóságok egyfajta autonóm szervként működnek.
Szóval palesztín állam nincs, de el van ismerve. Mert az elismerők szerint kellene lennie.
Az egyik elismerő Magyarország, ez még a Kádár-kor öröksége.
Szeretném aláhúzni: természetesen ellenzem a szabványos ballib álláspontot a kérdésben – melyet ma már a fideszesek nagy része is hirdet -, mely szerint a palesztínok „kitalált nép”, „nem léteznek”, stb., így nincs joguk államra. Igenis van joguk államra, de ehhez sehogy se segíti őket az ünnepélyes és valós tartalom nélküli elismerés.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
