Az ország teljes területére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot a belügyminiszter – a nap hírei

Az ország teljes területére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot a belügyminiszter – a nap hírei

Kapu Tibor az új magyar űrhajós. Ukrajnánaknak átadott nyugati fegyverekkel mérne csapást oroszországi célpontokra a NATO-főtitkár

Az ország teljes területére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot a belügyminiszter. Ez azt jelenti, hogy vízjogi engedély nélkül is lehetőség nyílik az öntözési célú vízhasználatra 30 napig, ehhez csak egy gazdálkodói bejelentésre van szükség. Emellett a vízkészletjárulékot sem kell fizetni.

Területfejlesztési szolgálatot állít fel a kormány szeptemberben. Latorczai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára Zalaegerszegen elmondta: a szolgálatnak középtávon minden járásban lesz olyan munkatársa, aki a pályázatok kidolgozásában, beadásában és végrehajtásában végig támogatást nyújt.

Eddig csaknem 5 ezer család igényelte a CSOK pluszt, mintegy 125 milliárd forint értékben – összegezte a családokért felelős államtitkár. A falusi CSOK-ért 1.700 család folyamodott és több tízezer anya kap teljes szja-mentességet.

Elsõ körben mától az egész évben nyitva tartó éttermek pályázhatnak a vidéki vendéglátóhelyek vissza nem térítendõ támogatására. Összességében 13 milliárd forintos keret érhetõ el.

Gazdaközpontúvá tenné az európai mezõgazdaságot a magyar agrárminiszter. Nagy István a tagállamok agrárminisztereinek tanácsülése után elmondta: a féléves magyar elnökség napirendjén a többi között a versenyképesség, a válságkezelés, a fenntarthatóság és a tudásalapú gazdaság lesz.

Megdöbbenéssel fogadta a köztársasági elnököt ért vádakat a Magyar Ügyvédi Kamara. A testület szerint aggodalomra ad okot, hogy politikai szereplõk a köztársasági elnöki intézménybe és az ügyvédségbe vetett közbizalmat súlyosan sértõ állításokat fogalmaznak meg.

Levélben kérte Vitézy Dávid fõpolgármester-jelölt a jelenlegi fõpolgármestert és a Fidesz-KDNP fõvárosi jelöltjét arra, hogy vállalják: megválasztásuk esetén nem lesz járatritkítás a fõvárosban. Vitézy Dávid szerint ez egy közös alap lehetne a fõpolgármester-jelöltek között.

Kapu Tibor az új magyar űrhajós, az illetékes bizottság tartaléknak Cserényi Gyulát választotta, ők végzik el a kiképzés utolsó fázisát – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök, aki eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátor-fejlesztéssel foglalkozott.

Hírdetés

Megtalálták a verőcei hajóbaleset utolsó áldozatának holttestét – közölte Facebook-oldalán a Budapesti Rendőr-Főkapitányság. Azt írták, a Duna hétfő délelőtt Verőce térségében adta vissza Daniella holttestét.

Elfogadhatatlannak nevezte a kötelezõ európai sorkatonaság bevezetésérõl szóló ötletet a külgazdasági és külügyminiszter. Az uniós külügyi tanács ülésén most ültek össze utoljára a tagállamok miniszterei a választásig. Szijjártó Péter Brüsszelben elítélte azokat a javaslatokat, ami szerint a nyugati fegyvereket oroszországi célpontok ellen is be lehetne vetni.

A NATO-főtitkár túllépte hatáskörét az orosz külügyminiszter szerint. Szergej Lavrov az Izvesztyija című lapnak úgy nyilatkozott: Jens Stoltenbergnek nincs joga ahhoz, hogy a szövetség összes tagja nevében nyilatkozzon egy olyan kérdésben, amelyet nem vitattak meg közösen. A NATO főtitkára a szövetség parlamenti közgyűlésének szófiai ülésén arra szólított fel, jogosítsák fel Ukrajnát arra, hogy nyugati fegyverekkel csapást mérjen orosz területen lévő célpontokra.

Lengyelország csatlakozni akar a Litvánia, Lettország és Észtország által tervezett határvédelmi vonalhoz, hogy közös rendszer jöjjön létre az Európai Unió keleti határán. A lengyel Keleti Pajzsnak nevezett terv szerint 2028-ig a keleti határ mintegy 700 kilométeres szakaszán építenének ki védelmi rendszert.

A Hamász felfüggeszti részvételét tűzszüneti tárgyalásokon a rafahi támadás miatt. Legkevesebb 45 palesztin vesztette életét a Gázai övezet déli határán található Rafah városában a vasárnap esti izraeli légicsapásban a Hamász irányította helyi egészségügyi hatóság szerint.

Tűzpárbaj tört ki egyiptomi és izraeli katonák között Rafahnál, egy egyiptomi katona meghalt, több megsebesült. Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy az egyiptomi katonák nyitottak tüzet elsõként, ugyanakkor kairói tisztviselõk ezzel szemben azt mondták, hogy a lövöldözés izraeli oldalról indult.

Elfogadhatatlannak tartja a kül-és biztonságpolitikáért felelõs európai uniós főképviselő, hogy Izrael antiszemitizmussal vádolja a Nemzetközi Büntetőbíróság fõügyészét. Josep Borrell felidézte: Karim Khan a nemzetközi elfogatóparancs kiadását kérte a hágai testület illetékes kamarájától az izraeli miniszterelnökkel, a védelmi miniszterrel és a Hamász terrorszervezet több vezetõjével szemben.

Meggyilkolták a Bosznia-hercegovinai Föderáció miniszterelnök-helyettesének és fejlesztési miniszterének öccsét Belgrádban. A gyilkosság tényét a szerb belügyminiszter is megerősítette. A rendőrség egyelőre nem azonosította a támadókat.

Tovább javult a szlovák kormányfõ állapota – közölte a Robert Ficot kezelõ besztercebányai kórház. Ján Richter, a Smer politikusa szerint a május 15-én meglõtt Robert Fico rehabilitációja legalább fél évet vehet igénybe.

Mégsem létesít akkumulátorgyárat a németországi Brandenburg tartományban a kínai SVOLT. A vállalat 16 GWh kapacitású cellagyártó üzemet tervezett, amely jövőre kezdett volna gyártani.

Legkevesebb 20 ember vesztette életét az Egyesült Államok középső részén a hétvégi viharok és tornádók miatt. A sérültek száma jóval meghaladta a százat.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »