Újabb francia pedofilbotrány a katolikus egyházban

Huszonöt egykori és jelenlegi francia püspök is hozzájárult ahhoz, hogy rejtve maradjanak éveken át tartó gyermekmolesztálási ügyek, és semelyik egyházi elkövetőt ne kérhessék számon.

A francia Mediapart hírportál által végzett és hétfőn nyilvánosságra hozott egyéves kutatás 32 elkövetőt és 339 esetet azonosított a hatvanas évektől kezdődően. A visszaélések mintegy fele ugyanakkor 2000 után történt. Az elhallgatások egyik központi figurája a tényfeltárás szerint Lyon érseke, Philippe Barbarin, aki saját egyházmegyéjében öt visszaeső pedofilról tudott, de nem intézkedett.

Közülük kettőt annak ellenére hagytak meg posztján, hogy belső eljárás során elítélték. A molesztálásokat eltitkoló egyházi vezetők közül öten még ma is hivatalos funkciót töltenek be. A portál kutatásai arra mutatnak rá, hogy a katolikus egyház részéről bevett szokássá vált az elkövetők áthelyezése a botrányok és a bíróság elé állítás elkerülése érdekében.

Most derült fény egy húsz éve Strassburgban meghúzódó, ma már öregek otthonában élő pap esetére is, aki fiatalon Kanadában teljesített szolgálatot, ám mivel ott szigorú gyermekvédelmi törvény lépett életbe, Rivoire atya – akit személyesen kerestek fel az újságírók – inkább áttette székhelyét a francia nagyvárosba.

A Mediapart sajtócikkek, kéziratok, naplók, vizsgálati jegyzőkönyvek és tanúvallomások alapján állította össze anyagát. Az újságírók említést tettek egy Angers városában történt esetről is, amelynek során Jean Bréheret 1987-től két éven keresztül egy 13 éves lány ikerpárral fajtalankodott, de nem érte utol a felelősségre vonás. Viszont beszédes, hogy az Angers-től ötszáz kilométerre lévő Saint-Flourba helyezték át.

A mostani botrány szinte nem is meglepő, legalábbis ami a lyoni püspök háza táját illeti, Philippe Barbarin már tavaly tavasszal is magyarázkodásra kényszerült egy hasonló eset napvilágra kerülése miatt. Akkor egy 1993-ban egy nyári táborban történt eset állt a középpontban, de az elkövetőt csak 2012-ben vádolták meg, és csak tavaly ítélték el. A botrány hatására további vizsgálatokat indított a francia katolikus egyház, és honlap is nyílt, ahol jelenteni lehetett a kiskorúakkal kapcsolatos gyanúkat.

Barbarinnek kedden is nehéz napja lesz, a France 2 közszolgálati csatorna ekkor tűzi műsorra a témában készített, Pedofília az egyházban: a hallgatás súlya című dokumentumfilmet. Szerdán pedig egy a Mediapart nyomozásáról szóló könyv is megjelenik Az egyház, a hallgatás mechanizmusa címmel.

(MNO)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »