Trump szívesen találkozna Putyinnal

Trump szívesen találkozna Putyinnal

Donald Trump amerikai elnök találkozni kíván orosz hivatali partnerével – közölte John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, amikor kedden a Kremlben fogadta őt Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Bolton kijelentette, hogy Trump örömmel találkozna Putyinnal Párizsban. A francia fővárosban november 11-én számos állam vezetője részt vesz majd az első világháborút lezáró fegyvernyugvás 100. évfordulóján megtartandó megemlékezéseken.

Putyin meglepetését fejezte ki azokkal a barátságtalan lépésekkel kapcsolatban, amelyeket az Egyesült Államok Oroszországgal szemben tett a Trumppal júliusban Helsinkiben lefolytatott, konstruktív kétoldalú csúcstalálkozót követően.

„Ez a nézetem szerint egy hasznos, helyenként kemény megbeszélés volt, de végeredményben szerintem eredményes. Számunkra, őszintén szólva néha meglepő azt látni, hogy az Egyesült Államok Oroszországgal szemben abszolút semmi által ki nem provokált, általunk barátságtalannak nevezhető lépéseket tesz” – mondta Putyin a találkozó első, a média számára is nyilvános perceiben.

„Mi meg gyakorlatilag nem is válaszolunk az önök egyetlen lépésére sem. És ez csak folytatódik és folytatódik” – tette hozzá.

Putyin megjegyezte, hogy a kétoldalú kereskedelem az amerikai szankciók ellenére is nő, a bővülés mértéke tavaly 16, idén pedig 8 százalék volt. Mint mondta, a forgalom az abszolút értékét tekintve csekély, de növekvő tendencia figyelhető meg, az Egyesült Államok számára pozitív mérleggel. Az elnök szerint nőttek a beruházások is, méghozzá az Egyesült Államokban kétszer annyi orosz befektetést hajtottak végre, mint amennyi amerikait Oroszországban.

A találkozón Putyin javaslatára a stratégiai stabilitás és a leszerelés kérdéseiről – egyebek között a szárazföldi állomásoztatású közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök (INF) felszámolásáról szóló megállapodásról, a hadászati nukleáris fegyverek csökkentéséről megkötött Start-3 egyezményről és a rakétavédelem egyes elemeinek világűrbeli állomásoztatásáról -, valamint a regionális konfliktusokról esett szó.

A RIA Novosztyi hírügynökség – meg nem nevezett diplomáciai forrásra hivatkozva – azt írta, hogy Bolton kétnapos moszkvai tárgyalásai során igyekezett kifejteni az Egyesült Államok Kínával szembeni gazdasági és katonapolitikai kifogásait. Az informátor valótlanságnak nevezte a moszkvai amerikai nagykövetség közlését, miszerint Kína is téma volt a tárgyalásokon, és kijelentette, hogy az orosz fél közölte a nemzetbiztonsági tanácsadóval: a kínaiakat érintő minden kérdést Pekinggel kell megvitatni.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »