Több halálos áldozatot megerősítettek az amerikai vonatbalesetnél

Több halálos áldozatot megerősítettek az amerikai vonatbalesetnél

SEATTLE. Legkevesebb három ember meghalt a Washington államban található DuPont városánál, az Egyesült Államokban, ahol kisiklott egy vasúti szerelvény és a kocsik az útra zuhantak – erősítették meg a helyi hatóságok.

Larry Creekmore, a helyi tűzoltók parancsnoka arról is beszámolt, hogy több mint 100 embert kellett ellátni a baleset miatt.

Korábban az AP amerikai hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó források hat halálos áldozatról számoltak be, és a hírügynökség azt írja: nem tudni, mi az oka az eltérésnek a hivatalosan megerősített és a korábban kiszivárgott számok között.

Hírdetés

A nyilvánosságra hozott adatokból az derült ki, hogy a vonat az utolsó mért ponton, 400 méterrel a baleset előtt óránkénti 130 kilométeres sebességgel haladt, az autópálya fölötti íven viszont a legnagyobb megengedett sebesség alig 50 kilométer óránként.

Az Amtrak vasúttársaság szerelvénye a DuPont melletti autópálya egyik aznap használatba vett felüljáróján siklott ki – jelentette az amerikai média hétfőn. Értesülések szerint a 14 vagonból 13 siklott ki, a szerencsétlenség következtében pedig a felüljáró alatti autópályán két nyerges vontató és öt személygépkocsi is balesetet szenvedett.

Az Amtrak közlése szerint a vonaton legalább 78 utas és öttagú személyzet tartózkodott.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »