Miközben Daniel Freundék, az európai jogok és „értékek” élharcosai a rettenetes magyarországi állapotokat, a gyermekek jogainak tűrhetetlen, tűzzel-vassal kiirtandó védelmét és az égbekiáltó korrupciót ragozva tértek vissza az európai korrupció kacsalábon forgó fellegvárába, az Orbán-kormány merészet lépett.
Megelégelte ugyanis a bűnözők ezreinek ellátását, etetését a magyar adófizető polgárok pénzéből, ezért úgy döntött, hogy kiutasítja az országból a fogva tartott külföldi embercsempészeket. Mert mégiscsak hallatlan, hogy az összes magyarországi rab több mint tíz százaléka idegen országbeli. Ilyen alapon Magyarország lesz az eurázsiai bűnözők lerakata, miközben a jólétbe és az esztelen ötletek kiagyalásába belehülyült nyugati társadalmak vígan dőzsölnek a magyarok rovására.
Lett is nagy riadalom és óbégatás a Lajtán túli szomszédoknál! A sógorok azonnal megerősítették a határvédelmet, bejelentették, hogy fokozottan ellenőrzik a magyarországi, romániai és szerbiai gépkocsikat.
Ráadásul, hogy nagyobb súlyt adjanak a felháborodásuknak, a bécsi magyar nagykövetet is berendelték, adjon magyarázatot erre a hallatlanul szemtelen, jogtalan lépésre. Az osztrákok persze nem azért hívták be a nagykövetet, hogy köszönetet mondjanak Magyarországnak, amiért például tavaly 270 000 migránst fordított vissza a schengeni határról, és 2600 bűnöző ellátásáról gondoskodik, amivel nagy terhet vesz le az Unió válláról. Azzal az örömhírrel sem örvendeztették meg a nagykövetet, hogy például a bűnözők felét tokkal, vonóval átveszik, hiszen elég nagy gyakorlattal rendelkeznek a börtönkultúra terén (erről is szól a közös történelmünk sok-sok fejezete). Esetleg beszállnak a költségek fedezésébe. Ne adj’ isten, javasolni fogják az Európai Bizottságnak, hogy az európai szolidaritás jegyében kvóta alapján osszák el az embercsempészeket a tagállamok között.
Majd felsőbbrendűségük és európéerségük bárgyú tudatában válogatatlanul szórták a sértéseket a „szövetséges”, „baráti” szomszédra, természetesen az unió kottájából muzsikálva. Mert ez így echte osztrák és echte európai. Mint a jódlizó zerge.
De igazságtalanok lennénk, ha csak az osztrákokra mutogatnánk, sorba vehetnénk az egész nagyon fejlett, nagyon szolidáris, büszke Nyugat-Európát. Beleértve a németeket, akik utasították a Siemenst, hogy faroljon ki a magyar atomenergetikai beruházásból. Nem ám politikai, szigorúan szakmai alapon! Nyilván. De említhetnénk a finneket is, akik, miután egy kicsit gazsuláltak Magyarországnak, hogy bejuthassanak a NATO-ba, ebbéli szégyenükben már másnap beszálltak a Magyarország elleni uniós perbe. Köszönetképpen. Mert barátok közt így megy ez.
Nemhogy felhördülést, fejek hullását nem tapasztaltuk a felbujtás után, de még csak cáfolat sincs, ami van, az szóvivőkkel üzengető, harmatgyenge mellébeszélés. Vagy hogyan lehetne komolyan venni azt a német kancellárt, aki meg sem meri kérdezni Amerikában, miért robbant fel az Északi Áramlat csővezeték? Esetleg nem tudnának az amik valami megnyugtatót mondani?
Persze, tudjuk, hogyan működnek a dolgok. Amikor az Unió végre beígérte a segítséget, a nyugati „szegény” nagy államok felhördültek: hogy jönnek ők ahhoz, hogy támogassanak minket? Meg egyáltalán, mi lesz a biznisszel? Szó sem volt már európai szolidaritásról, emberbaráti segítségről. Csak a megszokott gyarmatosító logikáról, amely mindent és mindenkit maga alá gyűr. Amely el akarja törölni a vétójogot, és nem is rejti véka alá, hogy ki akarja véreztetni Magyarországot.
Ha egyszer szétesik az Európai Unió, ennek a kilóra megvett szolgahadnak, ennek a sok beszari, akaratgyenge brüsszeli kép- és tisztségviselőnek, tili-toli miniszterelnököknek köszönhetjük a történelem talán legnagyszerűbb európai projektjének a lehóhérolását.
Aztán majd régi jó szokás szerint ismét egymás torkának eshetünk, amit most csak fű alatt, szebbnél szebb jelszavak, víziók, „értékek” takarásában teszünk, mint a besurranó tolvajok.
Megjelent a Magyar7 2023/22. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
