Öt kutatóintézet szerint öt párt szerezhet mandátumot az EP-választáson

Öt kutatóintézet szerint öt párt szerezhet mandátumot az EP-választáson

Várhatóan a kormánypártok szerzik a legtöbb mandátumot a június 9-i európai parlamenti (EP-) választáson, mellettük négy másik pártnak van reális esélye a bejutásra – derült ki öt közvéleménykutató intézet közösen rendezett kerekasztal-beszélgetésén csütörtökön Budapesten.

Az Alapjogokért Központ, a Magyar Társadalomkutató Kft., a Nézőpont Intézet, a Reál-PR 93 és a Századvég rendezvényen bemutatott felméréseiből az látszik, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága stabilan magas, utánuk a legtöbb szavazatot a Tisza Párt szerezheti meg, majd a DK-MSZP-Párbeszéd következik, a Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) pedig a bejutási határon egyensúlyoz.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője közölte, szerdán elindult a partpreferencia.hu oldal, amelynek célja, hogy közérthetővé és összehasonlíthatóvá tegye a közvélemény-kutatási eredményeket azáltal, hogy a kutatóintézetek csak a legvalószínűbb pártlistás eredmény sorát ismertetik. A rendezvényen is ezek az eredmények hangzanak el, és nemsokára megtalálhatók lesznek a honlapon is – tette hozzá.

Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont eredményeit ismertetve elmondta, hogy a május 20-22-án, ezer ember megkérdezésével készült kutatás szerint a Fidesz-KDNP 47, a Tisza Párt 24, a DK-MSZP-Párbeszéd 9 százalékon áll, a Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig 7-7 százalékra számíthat. A többi párt esélytelen a bejutásra – jegyezte meg.

Szólt arról is, hogy a részvételi adatok becslése "nehéz műfaj", mert erről nehezebben vallanak az emberek, mint arról, kire fognak szavazni, de várhatóan nem lesz kiugróan magas a részvétel az elmúlt választásokhoz képest.

Hírdetés

A legutóbbi EP-választáson a jogosultak 43, az önkormányzatin 48 százaléka vett részt, a mostani részvétel várhatóan nem fogja érdemben meghaladni ezt – mondta a Nézőpont vezetője.

Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az ő adatfelvételük május 24-én zárult, 16 nappal a választás előtt, ezért nem szabad az adatokat előrejelzésként kezelni.

Felmérésükben a Fidesz-KDNP 47 százalékon áll, de ez – véleménye szerint – lehet még magasabb, mivel az EP-választás "mozgósítási verseny is", ennek a politikai közösségnek pedig "komoly aduásza" Orbán Viktor, aki nagyon aktív a kampányban.

Az Alapjogokért Központnál is második helyen áll a Tisza Párt (26 százalék) – ismertette, hozzátéve, hogy Magyar Péter tudott az "átigazolási szezonban" – amikor a pártok egymástól próbálnak "elcsenni" szavazókat – a legjobban "halászni". A DK-MSZP-Párbeszéd 8 százalékon áll, a Mi Hazánk Mozgalom és az MKKP pedig 6-6 százalékon, így kérdéses, be tudnak-e jutni, az ő esetükben is sok múlik a mozgósításon – mondta Tóth Erik.

Stefkovics Ádám, a Századvég kutatóintézet igazgatója az elmúlt napokban ezer ember megkérdezésével végzett kutatás eredményeiről elmondta, hogy náluk a Fidesz-KDNP 45, a Tisza Párt 23, a DK-MSZP-Párbeszéd 10, az MKKP 9, a Mi Hazánk Mozgalom pedig 6 százalékon áll. Stefkovics Ádám úgy vélekedett, minden párt kárvallottja annak, hogy megjelent a Tisza Párt, mert mindenkitől vett el szavazatokat, talán a Fidesztől a legkevesebbet.

Juhász Gyula, a Magyar Társadalomkutató Kft. kutatási igazgatója egy három hétig tartó, négyezer ember bevonásával készült felmérés eredményeit ismertette, és elmondta, hogy a hosszabb időtáv miatt ők jobban látják a változásokat, a nagyobb létszám miatt pedig reprezentatívabb a kutatásuk. Ezek alapján azt látják, hogy a Fidesz a választásokhoz közeledve erősödik, a fölénye "hatalmas", 2019-hez képest nem fog sok szavazót veszíteni, és várhatóan 51 százalékon végez majd. A Tisza Párt 25, a DK-MSZP-Párbeszéd 8 százalékot szerezhet, az MKKP és a Mi Hazánk Mozgalom pedig a bejutási határon mozog 5, illetve 4 százalékkal – közölte Juhász Gyula.

Bánki András, a Real-PR 93 elemzője közölte, a részvételi arányt 53 százalékra becsülik, és méréseik szerint öt párt szerezhet mandátumot. A Fidesz-KDNP 45, a Tisza Párt 28, a DK-MSZP-Párbeszéd 10, az MKKP 7, a Mi Hazánk Mozgalom pedig 5 százalékot érhet el – ismertette az elemző.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »