A szó szerint háború vagy béke támogatásáról szóló EP-választások kampányhajrájában mindenki színt vallott. A leglátványosabban pedig a Markíza műsorvezetője, Michal Kovačič tette ezt meg. Méghozzá azzal a retorikával, amit a progresszív pártok használnak, ugyanazzal a taktikával (sajtószabadságba burkolózva a legalapvetőbb médiaetikát sem tartva be), és pontosabban abban az időszakban, amikor a progresszív erőtérnek a legnagyobb szüksége volt rá.
Szlovákiában egyre jobban látszik az, amit már korábban többen (köztük a szintén többször megérdemelten, kevesebbszer valóban érdemtelenül meghurcolt) Igor Matovič mediokráciának nevezett. Leegyszerűsítve, a mediokrácia az, amikor a média hozza vagy eszközli ki a politikai döntéseket és nem a megválasztott politikusok. Szlovákia esetére lefordítva, ez egy olyan állapot, amikor a sajtónak vannak politikusai és nem fordítva.
Ez persze csak akkor működik, ha egyetlen politikai irányzat birtokolja az adott ország médiumainak zömét. Ez Szlovákiában teljesül, különösen a tévécsatornák esetében. Ez tehát a kiindulópont.
Egyeseknek üres vádaskodásnak tűnhet a dolog, de csak akkor, ha figyelmen kívül hagyjuk a példák egész sorát. Igor Matovičot nem lehetett volna lemondatni a miniszterelnöki posztról 2021-ben, ha a sajtó nem eszközli ki, ami nélkül nem lehetett volna átírni úgy a 2020-as választások eredményét, hogy végül kizárólag a progresszív elnök és holdudvara birtokolja a hatalmat úgy, hogy a PS be sem jutott a parlamentbe.
A KDH sosem vált volna a progresszívok alárendeltjévé, ha nem tartaná sarokban az Aktuality.sk, a SME és a Denník N. Ivan Korčok kizárólag saját képességei alapján soha nem ért el volna olyan eredményt a választáson, amit elért. Ahogy a PS-sem.
És a legutóbbi felmérés szerint az emberek többsége úgy véli, hogy a sajtó nélkül Robert Fico sem került volna kórházba.
Tarthatatlan állapot
Ez az utóbbi probléma az egyik oka annak, hogy a liberális sajtó súlyos válságba került. A másik oka az, hogy oda akart kerülni.
Az történt ugyanis, hogy a kormányfő elleni merénylet óta (május 15.) a sajtó, a bérelt megmondóemberek, idézőjeles „szakértők”, a stúdióba meghívott emberek, a kommentátorok mással sem foglalkoztak, csak mosdatták magukat és a progresszív politikusokat, hárították a felelősséget, dezinformálták az olvasókat és nézőket, hazugságokat terjesztettek, és a régi orosz módszer szerint próbálták a követhetetlenné és fárasztóvá „szétkommunikálni” a merényletet. Csakhogy volt egy kis gond a stratégiával.
Az összképen nem tudtak változtatni, az összkép pedig az volt, hogy védekezésre kényszerültek az EP-választási kampány hajrájában. Ez egy olyan politikai mozgalom esetében, amelynek szakpolitikai és geopolitikai céljait a lakosság zöme elutasítja, súlyos probléma, mert nem tud az érzelmekre hatni, nem tud az indulat-kultúrával mozgósítani, és nem tud olyan benyomásokat kelteni a választókban, amivel leplezheti azt, hogy arra, amit kínál, valójában csak kevesen tartanak igényt.
Ezért változtatásra volt szükség, újra magukhoz kellett ragadniuk a kezdeményezést. El kellett valahogy érniük, hogy ne Robert Fico legyen az ország elsőszámú áldozata. Kellett egy hasonlóan ismert, szintén karizmatikus, ikonikus személy, aki el tudja érni, hogy le lehessen cserélni a szalagcímeket, és újra támadó állást lehessen felvenni a kormánnyal szemben.
Ez a valaki Michal Kovačič. Az agyonajnározott markízás műsorvezető, aki bariton hangjával, ideológiai beágyazottságával és ideális pozíciójával több mint megfelelő jelölt volt. És elkezdték építeni. Előbb odaadtak neki és műsorának egy díjat, aztán kiszivárogtatták, hogy gondok lesznek a műsorával. Megágyaztak a cirkusznak. Csak ezután jött Kovačič sajtóetikát egyértelműen megsértő politikai bejelentése cenzúráról és orbanizációról. De ez csak a kezdet volt.
Először témává tették az ügyet, aztán Kovačič és fegyvertársai olyan feltételek szabtak, amelyekről egyértelmű volt, hogy a televízió nem tarthatja be. Kovačič a Progresívne Slovensko javára folytatott a szó szoros értelmében teljesen nyílt kampányt a múlt vasárnapi vitaműsor végén, visszaélve az élőadás adta helyzeti előnnyel.
Ha a tévé vezetése nem gátolja meg, akkor június 8-ig tovább folytatja ugyanezt a nyílt politikai részrehajlást, vagy eleve felmond. Akárhogy is, eldöntött tény volt a bejelentése pillanatában, hogy áldozattá fogja tenni magát, akire újabb kampányhullámot lehet építeni.
Képmutatás mesterfokon
A csatorna tehát csütörtökön hivatalosan is elutasította Kovačičék ultimátumait, amelyek ekkor még a műsorban gyakorolt „szabad kéz” megtartásáról szóltak – vagyis arról, hogy továbbra is elfogultak maradhassanak. A csatorna vezetése pedig felismerte, hogy nincs értelme óvatoskodni. Erre született meg Kovačičék részéről az a három pontból álló ultimátum, amit a sztrájkkészültségbe lépő csapat bemutatott. Érdemes belőlük szemezgetni:
„A politikai témákat, tudósításokat, publicisztikai adásokat szabadon, obkjektíven, elfogulatlanul, a közérdeket szem előtt tartva folytatjuk, függetlenül attól, hogy a kormányhatalom pozitív vagy negatív színben tűnik-e fel”
írják. A gond az, hogy ennek a pontnak szinte egyetlen szava sem igaz az ott végzett munkájukra. A Markíza és különösen a Testre szabva vitaműsor az elmúlt években semmilyen objektivitást nem mutatott. Hiszen maga a Kovačič-dráma is abból indult ki, hogy a Fico-merénylet után egy vitapartner nélküli beszélgetésre invitálta az ellenzék vezetőjét, aki így ellenvélemény nélkül védhette volna magát a kamerák előtt, a saját narratíváját sulykolva. Miközben a kormánypártok első embere az életéért küzdött a kórházban.
„Az újságíróknak kötelessége kérdéseket felntenni, olyanokat is, amelyek az alanynak kellemetlenek, mert a kérdések politikai döntéseit, motivációit tárják fel. Ha az alany elmenekül a válaszadás elől vagy válasz helyett az újságírót támadja, az ilyen esetekről hitelesen kell tájékoztatnunk a nyilvánosságot”
újabb politikai állásfoglalás. Azért politikai, mert csak a kormánypártokkal szemben alkalmazták ezt a „hiteles tájlkoztatást”. A kemény keresztkérdések valahogy mindig elkerülték Kovačič műsoraiban a liberális politikusokat. A Smer sem azért tagadta meg a szereplést a Markízán, mert félt a kérdésektől – hiszen tavaly augusztus előtt rendszeresen eljártak vitázni a párt képviselői – hanem azért, mert a Markíza stúdiójában akkora kettős mércét alkalmaztak, hogy kampány ide vagy oda, erre már nem volt szükségük.
„Ne avatkozzanak be a tudósítások tartalmába rendkívüli módon”
így szólt a harmadik pont, ami szintén azt jelenti, hogy a politikai aktivizmust folytató újságírók maradjanak érinthetetlenek.
Ezt a Holdról is látni fogják
Kovačič és társai valójában nem „feláldozták magukat”, hanem csak kiléptek a függöny mögül arra a színpadra, ahova eddig rendezőként a konzervatívnak beállított Hegert, a „békepárti” Korčokot, vagy a minden karizmát nélkülöző Šimečkát irányították. Most először az évek során arcukat adták ahhoz a politikához, amit eddig is folytattak.
És politikai döntéseket hoznak. Próbálják leuralni a narratívákat, az újságok címlapjait. Amire jelen helyzetben sem Šimečka sem Korčok nem képes, azt Kovačič megteszi. Mindezt azért, hogy a PS megnyerje a választásokat, mert nem babra megy a játék. Nagyban háborúról van szó, de kicsiben a politikát valóban irányító progresszív újságírók karrierjéről, akik 80 százalékos túlerővel sem tudták megnyerni kitartottjaiknak a parlamenti, majd az elnökválasztásokat.
Ha a PS, pontosabban a balliberális sajtó elveszti az EP-választásokat is, akkor az őket pénzelő nyugati hatalmak gyorsan rá fognak döbbenni, hogy a beléjük fektetett bizalom akkora ráfizetés volt, amit még a Holdról is látni.
Komjáthy Lóránt
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
