Stratégiai döntés, hogy mi a mindenünk – Pálferis tábor családiasabban

Stratégiai döntés, hogy mi a mindenünk – Pálferis tábor családiasabban

A koronavírus-járvány okozta helyzetben szűkebb kör számára rendezték meg az idei Pálferi-tábort: a szokásos négy-ötszáz résztvevő helyett csupán százan gyűltek egybe július 22. és 26. között Balatonfüreden. A keresztény alapokon nyugvó, de a keresők számára is nyitott esemény a névadó Pál Ferenc pap, mentálhigiénés szakember szellemiségét tükrözi.

A Pálferis táborok nagy erőssége, hogy egy társaságban egyesítik az emberi lélek iránt érdeklődőket, akik között természetesen a világi körökben is népszerű Pál Feri atya személye a fő kapocs. Egyáltalán nem homogén közegről van szó: a vallásos katolikusok és más keresztény felekezetekbe tartozók mellett az évközbeni programokon és a nyári táborokban egyaránt ugyanolyan lelkesedéssel vesznek részt a vallásukat nem gyakorló, akár konkrét felekezethez nem is tartozó istenhívők és számos – akár még az ateizmussal is kacérkodó – kereső.

Ezúttal egy kicsit más volt a felállás, mint a korábbi években: a szűkebb létszám korlátai miatt a csapat magját alkotó szervezői, segítői gárda tagjai vehettek részt elsődlegesen, de azért így is voltak olyanok, akik első alkalommal vettek részt a táborban. Ez a családiasabb közeg sokaknak tetszett, így Melindának is, aki már többször volt a táborban. Talán egy kicsit kevesebb program is volt idén: nem kellett annyira rohanni.

Azért így is volt kirándulás gyalog a hegyekbe és hajóval Tihanyba, borkóstoló, bibliodráma, séta az Anna-bál és a reformkor nyomában (autentikus ruhába öltözött helyi idegenvezetővel), buli és természetesen strand, strand, strand. Ennek a programsornak a létrehozása azért nem volt sokkal kevesebb munka száz emberre, mint máskor négyszer ennyire. Három napra pakolni a bőröndbe annyival nem kevesebb idő, mint tíz napra – mondta érzékletesen a főszervező Fogarasi Barbara.

Kriszta viszont, akivel együtt utaztunk a vonaton, először vett részt a táborban, bár farsangi buliban és más rendezvényeken már többször megfordult. Most először érezte azt, hogy otthon van ebben a társaságban – árulta el csillogó szemekkel.

Az öt nap egyik kiemelkedő eseménye a szombat esti szabadtéri szentmise volt, amelynek elején Pál Feri arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy ha meg vagyunk keresztelve, ha nem, Isten nagyra tart minket. Szabad elengednünk az elvárásainkat, hiszen Isten sem az, aki köszönés helyett is elvárásokat fogalmazna meg.

A vasárnapi evangéliumban Jézus a mennyek országát a földbe rejtett kincshez, illetve az igazgyöngyhöz hasonlítja: a kincsre rátaláló ember és az igazgyöngyre vágyó kereskedő is mindenét pénzzé teszi, hogy az övé lehessen az általa különleges értéknek tartott tárgy. Szentbeszédében Pál Feri azt hangsúlyozta, hogy a mindent odaadás nem kiindulópont, hanem következmény; mindkét evangéliumi hasonlat szereplője egy föltétellel adja oda mindenét: tudja, hogy mindezzel örömre lel. Ha felfedezzük szívünk legmélyebb vágyát, annak a következménye lesz a lemondás, az önátadás.

Feri atya gyermekkorában az összes spórolt pénzét a bélyeggyűjteményébe fektette, aztán egy Sanyo magnó megvásárlása lett a legfőbb célja. Mivel annyi pénzt nem tudott szerezni, hogy csupán abból megvegye, az ikertestvérének felajánlotta a kollekcióját – ma is zavarja, hogy ezt megtette, ráadásul jóval áron alul –, de csak így volt lehetséges, hogy ez a kincs az övé lehessen. Az evangélium nem arról szól, hogy le kell mondanom erről vagy arról, hanem arról, hogyha rátalálok a szívem legmélyebb vágyára, és ez örömöt ad számomra, akkor azért minden másról hajlandó lehetek lemondani – tette hozzá.

Hírdetés

Az, aki mindenét odaadja, valóban kockázatot vállal, de kétségkívül nem ez az evangélium lényege, hanem az, hogy olyan valamiért-valakiért kockáztat, ami számára élet-halál kérdés – mutatott rá a szónok. Feri atya felidézte azt a heti hírt, hogy a harmadik emeletről kiugrott két gyerek, mert mögöttük égett a ház: nyilván durva volt a kockázat ez esetben, de élet-halál kérdése volt a gyerekek számára. Ha az evangélium szerint akarunk élni, nem azon kell edzenünk, hogy képesek legyünk kockáztatni, hanem tisztáznunk kell, mi számunkra élet-halál kérdése, és ha ezt már tudjuk, azért fogunk kockáztatni.

Pál Feri szerint az is lényeges, hogyan élünk a gyakorlatban: tényleg az élet-halál kérdéseket éljük-e meg annak? Sok élet-halál kérdést, mint amilyen például a teremtett világ helyzete, sokszor csak szóban ismerünk el annak, de valójában nem teszünk lényeges lépéseket érdekükben, más dolgokért (internetes lájkokért, anyagi javakért) viszont kockázatot vállalunk.

Ezt követően a „minden” evolúcióját vázolta fel Feri atya: a szülőt követően egy átmeneti tárgy lesz a mindene a pici gyereknek – csak akkor érzi magát biztonságban, ha az ott van mellette. Aztán sok aktuális minden van jelen egy gyermek életében, de felnőtt korban stratégiai döntést kell hoznunk, hogy a tárgyi dolgok legyenek a mindenünk, vagy a személyek.

Ami a mindenünk, azt meg akarjuk szerezni, de minél értékesebb, annál inkább felismerjük, hogy önálló tényező: a másik embert nem lehet úgy a mindenem, hogy birtokolnám – hangsúlyozta a lelkipásztor. – A mindenünk megszerzése mindig újabb és újabb szenvedéseket von magával, s ha egy ember a mindenünk, az jár a legtöbb szenvedéssel. Ami – jobban mondva, aki – igazán érdemes arra, hogy a mindenem legyen, az mégiscsak Isten: ő nem okoz úgy szenvedést, mint egy másik ember. Ha Isten lehet számomra minden, akkor fordul a kocka, minden úgy lehet az életemben, hogy nem birtoklom, hanem átadom őneki. Az, hogy valakit birtokoljak, nemcsak tőlem függ; de az életemet már annak adom oda, akinek akarom. Egész életünk egy gyakorlóterep, hogy rátaláljunk arra, hogy valaki a mindenünk legyen ebben az önátadás értelemben.

A minden nem mennyiségi kérdés – mutatott rá Pál Feri, felidézve, hogy a minap Hosszú Katinka világhírű úszónk azt nyilatkozta, nyert három olimpiai címet, de emberként elveszett. Ugyanakkor nem is minőségi kérdés, ahogy egy házassági jubileumát ünneplő párnak mondta aznap délelőtt a szónok: hatvan év csak úgy viselhető el, ha megtanuljuk elviselni a tökéletlent. A minden spirituális kérdés: megragadtam valamiben a mennyiségen és a minőségen túl. Van, hogy pont akkor, amikor kicsúszott a kezemből az élet, átélem az Isten iránti nagy vágyat, és azt mondom: „Istenem, gyere ide, légyszi!” Ekkor létrejön egy olyan áldott pillanat, amikor tényleg ő a mindenem. Van, aki egy nagy mélységben világosodik meg, más, amikor megtalálja magát, Istent is megtalálja. Az élet mindig több, mint ezek az áldott pillanatok, ezek mégis fontosak: felhívják a figyelmünket arra, hogy milyen izgatottan fogékonyak vagyunk Istenre.

Isten úgy tud az ember mindene lenni, hogy ennél nagyobb örömünk nem is lehetne, a legmélyebb vágyunk pont ekkor teljesedik be – hangsúlyozta még egyszer Feri atya.

A nevével fémjelzett keddi előadás-sorozatot 18 év után még 2018 decemberében fejezte be Pál Feri, s ez bizonytalanná tette az inkább lazább közegként, mintsem szoros közösségként funkcionáló több száz fős Pálferis csoportot, illetve a Pálferi Alapítvány által szervezett önismereti, sport-, tánc- és egyéb programokat, sorozatokat. Mostanra azonban bebizonyosodott, hogy a társaság az időnek és a koronavírus-járványnak is ellenállt: a nyári nagytábort ha kisebb létszámban is, de immár tizenegyedszer is megrendezték, volt tánc- és művészeti tábor a nyáron, evezésre, bulira is lehet még augusztus végéig számítani, sőt őszre is szerveződnek események.

Fotó: Molnár Ákos, Somogyi Alexandra, Szabó Zsolt

Agonás Szonja/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »