Potápi: mélységesen megdöbbentőnek tartjuk és elítéljük a munkácsi vár magyar turulszobrának eltávolítását

Mélységesen megdöbbentő és felháborító a Munkácsi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának mai döntése, miszerint a munkácsi várból eltávolítják a város jelképének számító, 2008-ban eredeti formájában helyreállított millecentenáriumi turulszobrot – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette: még inkább megdöbbentő, hogy a szobrot rekord idő alatt, délutánra már el is távolították.

Az államtitkár kiemelte: „Sajnálatos, hogy egy háború kellős közepén Munkács város vezetése számára az a legfontosabb, hogy lebontsa a helyi, valamint a kárpátaljai magyarság egyik kiemelt jelképének számító műemléket, miközben Magyarország története legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtja végre az ukrajnai háborús menekültek megsegítésére.  Hozzátette: „Egy európai értékeket valló országban alapvető fontosságú a történelmi emlékművek és emlékhelyek kölcsönös tisztelete és megőrzése, a nemzeti kisebbségek vonatkozásában ez az egyik fokmérője az adott ország kisebbségpolitikájának.”

Hírdetés

A munkácsi vár turulszobrát 1896-ban állították fel, a hét millenniumi emlékmű egyikeként. A csehszlovák hatóságok 1924-ben bontottak le az emlékművet, a vidékre bevonuló Vörös Hadsereg pedig 1945-ben olvasztott be a közel 1 tonnás bronzszobrot.  Az 1945-ben elpusztított szobor másolatát Belény Mihály szobrász készítette el. A visszaállítási projektet teljes finanszírozását Pákh Imre amerikai magyar üzletember biztosította.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »