MSZP: jogosak az egészségügyi szakdolgozók követelései

Az MSZP jogosnak tartja az egészségügyi szakdolgozók követeléseit, az ellenzéki párt szerint a szakdolgozóknak elegük van az alulfizetettségből, a túlterheltségből és abból, hogy nem hallgatják meg őket.

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke vasárnapi online sajtótájékoztatóján azt mondta, ebben a kormányzati ciklusban 25 éves mélypontjára került az egészségügy finanszírozása, az ágazatra a GDP 4,5 százalékát költi csak a kormány, míg az európai átlag 7 százalék.

Hírdetés

Az ellenzéki politikus kitért arra: bár a „kormányzati propaganda” szerint ebben az évben és jövőre több pénz jut egészségügyre, ez valójában a megemelt orvosbérek finanszírozási többlete, és az ágazat működtetésére egy jottányit sem fordítanak többet, mint az előző években. Elavult a géppark jelentős része, humánerőforrás-hiány van, hosszúak az ellátási várólisták – emelte ki Korózs Lajos.   

A bizottsági elnök úgy fogalmazott, ma a magyar egészségügy lélegeztetőgépen van, és nem véletlen, hogy az ágazatot sokan hagyták ott. Nem lehet elhinni Kásler Miklós miniszternek, hogy ezrek térnek vissza az ágazatba – vélekedett.

Korózs Lajos kiemelte, a szocialista párt választási programjában kiemelkedő helyen szerepel az egészségügy, így egyebek között az, hogy külön minisztériumnak kell felügyelnie ezt a területet. Emellett az európai uniós átlag szintjére kell felhozni az ágazat finanszírozását, mert most uniós átlagban Magyarország költi szinte a legkevesebbet egészségügyre és a magyar emberekre – tette hozzá a képviselő.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »