Már több mint egy hónapja annak, hogy kiderült: továbbra sem lesz képviselete a felvidéki magyarságnak a pozsonyi parlamentben. Azóta rengeteg elemzés született, melyekre egy cikkben lehetetlen reagálni, de a saját gondolataim mellett most a két legelső elemzés-féleséget is górcső alá veszem.
Teszem mindezt azért – s ezzel a gondolattal kezdeném –, mert a felvidéki magyar választót tisztelet illeti. A hűségéért. Mikor megjelentek az utolsó mérések, melyek 2,8 % körülire mérték a Szövetséget, két százalék felett a Modrí-Mostot s egy körül Simont.
A legtöbb, 5% alatti becsült eredménnyel rendelkező párt szavazói, köztük a Most-Hídéi is átpártoltak olyan alakulatokhoz, amelyek bejutása biztos volt. Nem úgy a Szövetség szavazói, akik mindenféle ellenszél ellenére a magyar pártra szavaztak, mert elhitték, hogy a Szövetség mindent meg fog tenni azért, hogy mozgósítsa azokat a magyarokat is, akik valami miatt kételkedtek, vacilláltak, vagy nem akartak szavazni. De a párt nem tett meg mindent azért, hogy mozgósítsa az otthon maradottakat, vagy azért mert nem tudta, vagy azért mert nem akarta. Egyik verzió sem túl biztató.
Először Bugár Béla írásával vagyok kénytelen foglalkozni, mely talán elsőként született meg. Aki ismer, tudja, hogy nem egyszer és nem kétszer „mentem neki” a Most-Híd alapító elnökének, de ennyi idő után itt az ideje a konstruktív kritikának, hogy a tőlem fiatalabb generációt már ne akadályozzák tovább az egység létrehozásában a tőlem idősebb generáció parttalan vitái. Igen, Bugár, Berényi és a két politikus körül csoportosulók vitáira gondolok, akik az elmúlt 14 évben egymást nyírták, árulózták vagy orbánistázták.
Bevallom, titkon bíztam abban, hogy Bugárban megszólal a lelkiismeret – tudom, rengeteg barátom tart naivnak –, még ha a Szövetség ezt sok minden miatt nem is érdemelte meg, a Most-Híd exelnöke visszalépteti pártját a választásokon. De nem a Most-Hídra leadott pár szavazat hiányzott a Szövetségnek, hanem az a több ezer, akik azért szavaztak végül szlovák pártra, mert május után azt látták, hogy (szerintük) továbbra sincs egység.
Abban igaza van Bugárnak, hogy miután a Híd Platformból elmentek az ismert arcok, borítékolható volt, hogy a hidas szavazók nagy része nem fog a Szövetségre szavazni. S abban is igaza van, hogy sokan a magyar identitásuknál fontosabbnak tartották kiállni a két fő irány mellett, illetve ellen (PS, SMER), de azért megkérdezném az elnök úrtól, nem érez-e felelősséget amiatt, hogy a Most-Híd megalakulása óta eltelt 10 évben a magyarok megtanultak szlovák pártokra szavazni, s mindezt nem bánja-e…
Értem én, hogy a Most-Híd projekt sikerességével megmutatta Csáky Pálnak, hogy ideiglenesen ő és a vegyespárti politika győzött 2010-ben. De ha a szívére teszi a kezét, el kell ismernie, hogy egy 11,68 % egységes MKP ugyanúgy megkerülhetetlen volt, mint a Híd, csak előbbinél sokkal hangsúlyosabban kaphattak teret a magyar témák. Ezért is lett volna fontos, hogy Bugár segítse a sajátjait olyan irányba terelni, hogy a két tábor azt keresse, ami összeköt, s ne azt, ami elválaszt. Én az elmúlt években ezt próbáltam Ravasszal, Sólymossal, Rigóval, Balódival, Pál Attilával, Pandy Péterrel… való beszélgetéseim során. Mert ez az egyetlen lehetséges út.
Na de, hogy az ős MKP-sokat ne irritáljuk tovább Bugárral, nézzük Berényi József válaszát. Mindenekelőtt szeretném leszögezni, bár sok vitám van Berényivel (s jaj, még mennyi lesz), tisztelem őt azért, hogy a legnehezebb időkben vette át a pártot Csáky Páltól, s vezette azt – nem is rosszul – 2016-ig.
Utólag azt látom, hogy hiba volt lemondania 2016-ban, hiszen akkor a párt egy nagyon erős Most-Híd ellen jól szerepelt. De az MKP ugyanazt a hibát követte el, amit anno a Jobbik: épp akkor kezdett felhígulni, s engedni a jó irányból, amikor nem kellett volna, hiszen ha a 2012-ben és 2016-ban működő helyi struktúrák, szakpolitikai, alelnöki posztok, stb. 2020-ban és 2023-ban is meglettek volna, sőt azt megnyitottuk volna mindenki számára (hidas, fórumos, stb.), aki részt akar venni a munkában, most sok ezer otthon maradót tudtunk volna mozgósítani.
Ehelyett a befuttatott márkanevet lecseréltünk egy ismeretlenre, és a jól irányítható, s működő pártot „teleplatformoztuk”. Politikai éleslátásra vall mindez. Ja, nem… Minden jó valamire, így az is, hogy anno Menyhárt József lett az elnök, mert ma már ő is elismeri, amit hittünk róla, hogy lehet a vízen járni, az nem igaz: nem lehet a vízen járni, s nem lehet a semmiből berobbanva megváltani nemhogy a világot, de a felvidéki magyarságot sem.
S ezt nemcsak Menyhárt József, hanem Gyimesi György esete is mutatja. Tegyem hozzá, Menyhártnak jót tett a Jóistentől kapott pofon, úgy vélem, tanult a hibáiból, s ebben a kampányban odatette magát.
De vissza Berényi írásához, mellyel szinte 90 százalékban egyetértek. Igaza van, jól megírta. De ajánlok a Tisztelt Olvasónak egy politikai elemzésben ritka elemet, mégpedig egy részt az Agapé 49. adásából (18. perctől), ahol Bolyki László az áldozati pózról beszél, melybe sokszor helyezzük magunkat, ha igazunk van, vagy ha azt érezzük, hogy igazunk van. Csakhogy az áldozati pózból harag keletkezik. Én itt is ezt látom.
Azt mondja Bolyki, hogy a harag egy érzelem. De a megbocsájtás nem az. Amiért fontosnak tartom az Agapét idézni, az a 35. perctől hangzik el: Bolyki a házasságra vonatkoztatva úgy fogalmaz „a megbocsájtás azt jelenti, hogy fontosabb a másik fél, mint a saját igazam.”
Tehát saját helyzetünkre vonatkoztatva ez azt jelenti, a felvidéki magyarság, a közélet, az országos érdekképviselet iránti felelősségvállalásnak, illetve az azért való tenni akarásnak FONTOSABBNAK kellene lennie, mint a mi igazunknak. Mert Berényi jól látja: Bugár osztotta meg a magyarságot 2009-ben, s igen, miatta kezdtek a magyarok szlovák pártokra szavazni, s igen, ürügy volt csak a Gyimesi-ügy, mikor a hidasok egy része elment, s igen, azt sem igaz, hogy a hidas szavazók nem szavaztak a Szövetségre (lásd. Pandy, Želinsky, Pál Attila szavazói), de ha az a célunk, hogy a legközelebbi választáson
akkor ideje végre arra koncentrálni, ami összeköt, s nem arra, ami szétválaszt. S tenni ezt azzal, aki hajlandó erre.
Több dologban vitatkoznék Berényivel, de egyet emelek ki. Ha Pandy, Andruskó vagy Želinsky a Most-Bodri (köszi Hrubík Bélának a névért) listán indult volna, ugyanúgy alig kaptak volna karikát, s ha Sólymos vagy Agócs lett volna a Szövetség-lista első helyein, akkor ugyanúgy 10 ezer felett kaptak volna.
Egy biztos: hiába kapott a Híd meg a Fórum alig pár ezer szavazatot, azzal, hogy minden műsorban megkérdezték Forrótól, miért nem egyesültek a pártok, s azzal, hogy három magyar szubjektummal volt teleplakátolva a Felvidék, a bizonytalan felvidéki magyar szavazó azt gondolta, hogy mivel ezek nem tudnak megegyezni, én ezekre nem szavazok, hanem otthon maradok.
S itt érdemes lenne feltenni azt a kérdést is, akkor mit kellett volna tenni azért, hogy a két párt együtt maradjon. A választ azoknak kell megadniuk, akik ott voltak a tárgyalásokon, ahol összehozták ezt a pártot, mikor lefektették a működési elveit, s mikor megszabták a kampány irányát, már ha volt olyan.
Egy biztos – a választási eredmény a Szövetség számára nem történelmi siker, hanem kudarc, mivel a parlamenti választásoknak egy párt számára csakis akkor van értelme, ha a választások után részt vehet abban a munkában, amiért egy párt létrejön és megalkotja a programját. Nyilván ezt elsősorban kormányerőként lehet megtenni, de a parlamenti jelenlét is alkalmat ad arra, hogy felszólalásokkal, hozzászólásokkal a képviselő elmondja pártja programját, és azokat a problémákat, melyekkel azok az emberek küzdenek, akik a pártot a parlamentbe juttatták. Ha ez nincs, akkor – mint már feljebb írtam – politikai szempontból az eredmény kudarc, hiányozzon akár 15 ezer, akár 1 szavazat.
Természetesen a Szövetség esetében nem mindegy, hogy 100 ezer vagy 130 ezer szavazatot szerez, mert ez azt jelenti, hogy van létjogosultsága annak, hogy saját pártja legyen a felvidéki magyaroknak. A szavazó csak annyit tehet, hogy elmegy, és leadja a szavazatát. Az azonban csakis és kizárólag a POLITIKUSOK felelőssége: hogy mozgósítsanak, hogy MINDENKIHEZ eljuttassák a megfelelő üzenetet. S itt utalnék vissza Berényi József véleményére, akinek igaza van abban, hogy az Új Szó, a Bumm, a parameter, valamint a pontatlan felmérések és a szlovák média sem volt barátságos a Szövetséggel. Ha ezt Öllös László, Tokár Géza vagy Rákóczi Krisztián mondja, azt mondom, jogos, ez a dolguk, mert ők politikai elemzők. De Berényi politikus, nem is akármilyen: a Szövetség párt legmagasabb funkciójában lévő választott politikus, megyei alelnök, így neki azt kellene elemeznie, mit mulasztott el politikusként megtenni a választási kampányban, hogy miért volt a választásokon a részvétel 10 %-kal alacsonyabb a magyarlakta településeken, hogy miért nem történt hatékony mozgósítás az utolsó napokban stb…
Pár sort érdemes szentelni annak is, hol voltak tartalékok a Dunaszerdahelyi járásban. Láthatóan egy-egy kitűnően teljesítő településtől eltekintve, sajnos mindenhol. A legfőbb gond, hogy míg az országos részvétel a 2020-as 65%-ról idén 68-ra ugrott fel, a Dunaszerdahelyi járásban 62-ről 60%-ra csökkent.
Elég csak megnézni, hogy azok a polgármesterek, akiket a Dunaszerdahelyi járásban a Szövetség színeiben 2022-ben megválasztottak, s most indultak az országos választásokon, mennyi szavazatot kaptak akkor, s most mennyit most. Ez mindent elmond arról, mennyire voltak aktívak az országos kampányban. Érdemes megvizsgálni azt is, hogyan változott a pártra leadott szavazatok száma az egyes magyar falvakban, városokban, 2020 és 2023 között. Dunaszerdahelyen az MKÖ 2020-ban 57 %-os részvétel mellett 4900 szavazatot kapott (az országos részvétel 66 % volt), idén 56 %-os részvétel mellett 4700-at (Az országos részvétel 68 % volt). Somorján 2020-ban 68 %-os részvétel mellett az MKÖ 1847 szavazatot kapott, idén 67 %-os részvétel mellett 2018-at. Ez már némileg jobb. De ilyen alacsony Dunaszerdahelyi járási részvétel mellett nincs esély elérni a tervezett 145-150 ezer szavazatot.
A kampány egy következő eleme, amely tanulságul szolgálhat, elsősorban a párt vezetése, illetve Forró Krisztián kommunikációjára vonatkozóan. Egyik fő üzenetként sokszor elhangzott, hogy a déli régiók, az itteni fejlesztések a szlovákoknak is jók, de senki sem foglalkozik ezzel a vidékkel…
Azt kell, hogy mondjam, a Dunaszerdahelyi meg a Komáromi járás lakosait elsősorban nem ez érdekli, mivel itt viszonylag nagy a jólét, és az emberek fontosabbnak tartották a biztonság, a migráció, az ukrajnai háborúból való kimaradás, esetleg a Nyugathoz való tartozás témáját, mint azt, amit a Szövetség kommunikált. S harmadszor is állítom: ezt mutatja a 80 000 szlovák pártra szavazó magyar s a Dunaszerdahelyi járásban otthon maradók száma is.
Ejtsünk pár szót arról is, mennyire voltak aktívak a járásunk jelöltjei, s itt illik először magammal kezdeni, hiszen rajta voltam a listán, de jómagam augusztustól betegállományban voltam, bár az online térben interjúkkal, cikkekkel, bejegyzésekkel, videókkal igyekeztem megtenni azt, amit lehetett.
Meg hát euró tízezreket sem költhettem a kampányra, mint egyesek. De jól is nézne ki az a lista, ahol a 103. helyen lévő somorjai önkormányzati képviselő aktivitásán múlna a parlamentbe jutás. Bár, ha a lista fele legalább annyira aktív lett volna, mint mi Somorján Brunczlík Viktor kollégával, más eredmény született volna. Tehát kijelenthető, a Dunaszerdahelyi járás jelöltjei – egy-két kivételt leszámítva (a karikák megmutatják, kikről van szó) – nagyon inaktívak voltak: tisztelet a kivételnek.
A kampánystratégiában az a döntés is hibásnak bizonyult, hogy a párt kizárólag Forró Krisztián arcával plakátolta tele a Felvidéket. Igen, sok párt tette kizárólag az elnökét a plakátra, de ott bemérték, hogy például Pellegrini ismertebb, mint a Hlas párt, vagy Sulík, mint a Saska. A SMER viszont sokszor szerepelt Fico arca nélkül, vagy az Oľano is Matovič nélkül. Az tehát, hogy minden településen fél tucat Forró Krisztián-plakát volt, kiugróan magas karikaszámot jelentett számára, ami nagyon fontos, de ha az összes olyan településen, ahol a Szövetség színeiben nyert a polgármester 2022-ben, az elnök az adott polgármesterrel, vagy akár egy helyi „erős” emberrel szerepelt volna, rengeteg olyan választót vitt volna el szavazni, akik otthon maradtak. Forró Krisztián Orosz Csabával Somorján, Fenes Ivánnal Bősön, Hájos Zoltánnal Dunaszerdahelyen, Soóky Mariánnal Nagymegyeren, de akár egyeztetés után Miklós Ferenccel Szapon, vagy Balódi Lászlóval Hodosban…
Hiba volt ezt nem kihasználni. Miután májusban a Most-Híd dunaszerdahelyi járási emberei, a párt országos arcai elmentek, a másfél éves unokaöcsém is tudhatta, hogy azt a mintegy 60 ezer szavazót, akik 2020-ban a Mostra szavaztak, NEM fogjuk tudni áthozni, s épp ezért onnantól kezdve be kellett volna fejezni az óvatos, kettős kommunikációt, mert a magyar szavazók TISZTA beszédet akartak hallani.
Keményebb kiállást a migráció ügyében, a családpolitikában, az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban, s ami a legfontosabb: Orbán Viktor kormányával kapcsolatban. Nem isteníteni kell a magyar miniszterelnököt, hanem elismerni, hogy ő nemcsak a legrégebben kormányon levő európai politikus, hanem egy iránytű a VILÁG konzervatív része számára.
Az viszont pozitívan értékelendő, hogy a platformok minimális módon bukkantak fel a kampányban. Egy kivétel volt, s ez volt az egyik legnagyobb hiba: megjelent a SMER elleni kampány, meg egy „ezeréves” elnökségi döntésre való utalás, ez óriási hiba és amatörizmus volt, mivel egy 5%-ra hajtó párt:
Egyébként is, ha nem felejtjük el a platformokat, akkor a pártot felejtsük el. Ugyanakkor hallani arról az elképzelésről, hogy aszerint álljon fel az elnökség, ki hány szavazatot kapott – ezt teljesen fals iránynak tartom, mert ez az alulról építkezést ásná alá.
Fontos tisztázni azt is, hogy a csallóközi magyar ember nem hitványabb, vagy a jóléttől elkényelmesedettebb a keletebbre élő magyaroktól. Sőt! Csupán keményebb kiállást, tiszta, őszinte – jó értelembe vett paraszti – konfrontálódást, józan észen alapuló érvelést várt, s a magyar ügyek keményebb képviseletét, de úgy, hogy ne mi mondjuk meg, ki a magyar, s ki nem, meg ne magas lóról, lenézően beszéljünk, nagy arccal, kioktatva a választót, hanem munkával, tettekkel, hitelesen próbáljuk képviselni az itteni szavazót, ne csak a választások előtt két hónappal.
Ami a legfontosabb: a választó sokkal, de sokkal bölcsebb, mint azt bármelyik aktív politikusunk gondolná. Megvan a magához való esze, és tudja, ki vagy mi hiteles, s mi nem. Tapasztaltam, hogy ebben a járásban nagyon sokan még a nyáron sem tudták, hogy mi ez a párt, mit akar, ki az elnöke, és hogy miért nem képes egyértelműen, tisztán kommunikálni. S ezért NEM mentek el több ezren szavazni a két legmagyarabb járásban. És ezen múlt a bejutás.
Az élet azonban megy tovább, s akik eddig tették a dolgukat, teszik majd ezután is. A párt viszont három dolgot nem kerülhet meg: az őszinteséget, a hitelességet és a konstruktív (ön)kritikát. Ha ez meglesz úgy az elnökségben, mint azokban a helyi szervezetekben, melyek eddig nem jól működtek, akkor előrébb jutunk. A Jóisten pedig mindig mindent elrendez, ha elvégezzük a munkánkat rendesen.
Egyenesedjünk fel, nézzünk egymás szemébe, s keressük azt, ami összeköt, ne pedig azt, ami szétválaszt.
S ha Isten velünk, ki ellenünk?
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
